Elbocsátási hullámról korai lenne beszélni Magyarországon, de az biztos, hogy elmúlt hetekben megszaporodtak a kisebb-nagyobb leépítésekről szóló hírek - írja a G7. A ManpowerGroup munkaerőpiaci szolgáltató vállalat felmérése szerint a koronavírus-járvány első hulláma óta először fordult elő, hogy több cég tervez leépítést, mint ahány bővítésben gondolkodik.
Az év utolsó három hónapjára vonatkozó terveket vizsgáló, több mint 500 munkáltatót szondázó felmérés szerint a vállalatok több mint negyede tervezte csökkenteni a dolgozói létszámot. Eközben a kormány háza tájáról is olyan jelzések érkeznek, hogy a munkanélküliség növekedésre számítanak.
Sok múlhat azon ugyanakkor, hogy az előrejelzések pontosan mikor, milyen iparágakban és milyen cégek körében végzett felméréseken alapulnak. Több, szintén mostanában készült kutatás ugyanis egyáltalán nem fest ennyire sötét képet a munkaerőpiaci kilátásokról.
Nem romlott nagyon a helyzet
A Randstad Compensation & Benefits riportjában bemutatott felmérésből például csaknem 340 üzleti vezető megkérdezésével az jött ki, hogy csak a cégek kilenc százaléka tervez elbocsátást, 38 százalékuk pedig a jelenlegi gazdasági kilátások mellett is emelni kívánja az alkalmazotti létszámot.
Habár ez a felmérés is jelentős lassulásról árulkodik – hiszen ugyanennek a jelentésnek a januári kiadása alapján még a cégek 89 százaléka toborzott –, összességében mégis pozitív a toborzásban és elbocsátásban gondolkodók mérlege.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég