A társaság a korábbi Invitech, Antenna Hungária, DIGI és One Magyarország hálózati infrastruktúrájának egybeolvadásával jött létre, a hazai távközlési piac egyik legnagyobb szerkezeti átalakulásaként, 2Connect márkanév alatt. A vállalat cégjogi megelakulása egyben a 4iG 2023-ban bejelentett átfogó transzformációs programjának lezárását is jelenti – írja közleményében a 4iG Csoport.
Azt írják, semleges nagykereskedelmi vezetékes infrastruktúra szolgáltatóként a 2Connect távközlési, műszaki, valamint a teljes infokommunikációs rendszereket kiszolgáló hálózati és adatközponti infrastruktúra-megoldásokat kínál nagykereskedelmi távközlési partnerei és kiskereskedelmi elektronikus hírközlési szolgáltatók számára. A vállalat mintegy 42 ezer kilométeres optikai hálózattal, 15 ezer mikrohullámú végponttal és közel 6 500 négyzetméter adatközponti kapacitással rendelkezik.
Kapcsolódó
Kiemelik, hogy gerinchálózatával és nemzetközi szolgáltatásaival összeköti Európa keleti és nyugati gazdasági szereplőit. Ez a robusztus infrastruktúra nagyobb kapacitást, megbízhatóbb szolgáltatásokat, rugalmas méretezhetőséget és gyorsabb hálózati fejlesztési lehetőségeket biztosít az ügyfelek számára.
Fekete Péter, a 4iG Csoport vezérigazgatója hangsúlyozta, a társaság az elmúlt években tudatos építkezéssel vált Magyarország és a régió egyik vezető infokommunikációs vállalatcsoportjává, a 2Connect pedig ennek a transzformációnak a kézzelfogható eredménye.
Papp-Gerlei Gyöngyvér, a 2Connect vezérigazgatója azt mondta, a 2Connect létrehozásával az Invitech, az Antenna Hungária és a DIGI vezetékes hálózata, valamint üzleti szolgáltatásai, illetve a One Magyarország hálózati kapacitásai mostantól egy vállalatban egyesülnek és egységes irányítás alatt működnek.
Azt írják, a 2Connect jövőbeni legfontosabb céljai a hazai optikai gerinc és lefedő hálózat folyamatos fejlesztése, a teljes piac támogatása skálázható megoldásokkal a 4iG csoporton belül és azon kívül, valamint, hogy kialakítsa a lakossági szolgáltatások teljes műszaki támogatásának képességét.
Holnaptól ne keresse ezeket a szolgáltatókat, nem lesznek többé
Október elsejétől végleg búcsúzik a Digi, az AH Média és az Invitech, ettől kezdve a ONE szolgálja ki a vállalatok ügyfeleit.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ha nem elég a nyugdíj, akkor lejjebb kell adni a minőséget – Videóriport
Mit jelent valójában Orbán Viktor pénzügyi védőpajzsa?
Új város lett a dollármilliomosok kedvenc helye, meg fog lepődni
Tragédia az orosz hadiiparban: életüket vesztették egy gyár vezetői
Megrázó percek: földrengés után cunamiriadót rendeltek el
Látványos fotókon, ahogy Trump fényűző báltermet szuszakol a félig ledózerolt Fehér Házba
Hónapok óta nincs mozgólépcső Budapest egyik legforgalmasabb pontján
Lefoglalt orosz eszközök: a tét nagy, de hova álljanak a belgák?
Hobbiból bütyköli az autót az udvarán? Börtön is lehet belőle!