A forint folyamatos leértékelésével a jegybank ugyanis elveszítette hitelességét, ami megemelte az inflációs várakozásokat, ráadásul az utóbbi években az EU munkaerőpiacának elszívó hatása és a hazai gazdasági fellendülés miatt folyamatos munkaerőhiány alakult ki, ami felfelé nyomta a béreket - fogalmazott blogján a közgazdász.
Márpedig az importárak és a bérek folyamatos növekedése, valamint a forintra és inflációra vonatkozó várakozások miatt Magyarországon komoly, hosszú távú inflációs probléma alakult ki.
Kapcsolódó
Ha a jegybank nem tudja stabilizálni a várakozásokat, ha nem tudja elhitetni az emberekkel, hogy stabil devizaárfolyamot tud tartani, akkor egy felfelé csúszó inflációs spirálba keveredünk, miközben a gazdaság spontán euróizálódik, a forint pedig elveszíti jelentőségét
- állapította meg Zsiday.
Évekig magas kamatok lesznek
A hazai infláció fő problémája alapvetően nem egyszeri tételekből ered, bár rövidebb távon ezek jelenleg erősen hatnak, hiszen már a 2020-as koronavírus-válság előtt is látható volt a gazdasági túlfűtöttség kiváltotta áremelkedési nyomás. Ez visszatért, és mivel az alapvető mozgatórugói nem változtak, ez így marad egy ideig.
Emiatt a jegybanknak nem nagyon van más lehetősége, mint megállítani a folyamatos forintleértékelődést, és leszorítani az inflációs várakozásokat – ezt pedig csak tartósan magas kamatszinttel fogja tudni elérni. Mivel az infláció a bérnövekedés miatt is sokáig 4-5 százalék körül maradhat, a jegybanknak huzamosan magas kamatszinttel kell ellentartania, és legalább 2-3 évre stabilizálni a forint árfolyamát.
Stabil forint és stagnáló ingatlanárak jöhetnek
Úgy tűnik, a jegybank érti ezt a problémát és tenni is akar ellene. Emiatt úgy gondolom, hogy a 2013-2021 közötti monetáris politikának vége, és a következő években a gyengülő forint-alacsony kamatok helyett stabil forint-magas kamatok kombót fogunk látni.
Mivel pedig a lakásárak legnagyobb felhajtóereje az alacsony kamatszint volt, ezért ezek szárnyalásának is vége lehet. Ez egyáltalán nem jelent összeomlást, de simán lehet évekig tartó oldalazás az árakban - hangzik a jóslat.
És még valami: a monetáris fenti politika miatt éveken át nem forintban, hanem devizában volt érdemes megtakarítani. Ez most megváltozhat - véli Zsiday Viktor.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Nem húzzák be a számok a kéziféket, egyre többen baleseteznek e-rollerrel](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722011649.jpg/240/?v=2024012201)
Nem húzzák be a számok a kéziféket, egyre többen baleseteznek e-rollerrel
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)