Az Európai Unió statisztikai hivatalának jelentése szerint 2020-ban teljes hazai társadalom 20,4 százaléka – azaz több mint 1,98 millió ember – élt olyan otthonban, ahol a tető vagy falak átáztak, megpenészedtek, beáztak vagy a nyílászárók cserére szorultak. Ugyanakkor ez fejlődésnek mondható, mivel 2018-ban még 22,5 százalék volt az arány - írja az Index az Mfor.hu összeállítása alapján.
Mindeközben azoknak a magyar embereknek, akiknek a keresete nem érte el az átlagjövedelem 60 százalékát – 105 529 forintot –, 38,4 százalék élt lepusztult otthonban 2020-ban. Ez viszont már rosszabb adatnak számít a 2018-asnál. Bár 2010 óta számítva javult a helyzet ezen a téren, de regionális szinten, a többi országgal összehasonlítva így is romlott a mutató, olyannyira, hogy a kimutatás szerint ma már Románia legszegényebb lakosai is jobb körülmények között élnek.
A lakások fűtöttsége tekintetében viszont pozitív elmozdulásról számolt be az Eurostat: 2020-ban már csak a lakosság 4,2 százaléka – 409,5 ezer embert – volt az, akinek problémát jelentette az otthonának fűtése. Többségük a szegénységi küszöb alatt élők közül került ki, az ő körükben 14,9 százaléknak nem sikerült kellőképpen befűtenie az otthonában. E tekintetben összességében jobb az arány a románokénál, mert ott a szegénységi küszöb alatt élők majdnem negyedének, 23,4 százaléknak okozott ez gondot.
Az adatok szerint a magyar lakosság 1,6 százaléka, 156 ezer ember él olyan lakásban, ahol nincs vécé és fürdőszoba.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)