Természetesen az ügyfél online felületen megrendelheti a számára szükséges terméket, ugyanakkor annak kiszállítása 22 és 6 óra között, valamint munkaszüneti és vasárnapi napokon nem történhet meg - írta a Nemzetgazdasági Minisztérium az Index cikkére reagálva. A portál korábban arról írt, hogy részben a házhoz szállítás erősítésével - ahol már jelentős pozíciókat épített ki a Tesco és a G-Roby -, részben pedig franchise-hálózatba történő átszerveződéssel vehetik fel a kesztyűt az üzletláncok.
A szaktárca szerint ennek oka, hogy a törvény hatálya kiskereskedelmi tevékenységre terjed ki, függetlenül attól, hogy e tevékenységet állandó jelleggel vagy esetenként, állandó vagy időszakonként változó helyszínen folytatják. A kiskereskedelmi tevékenység alatt pedig termékek forgalmazását és az ezzel közvetlenül összefüggő szolgáltatások nyújtását kell érteni, mint például az áru összekészítése vagy kiszállítása. A törvény a kivételek körében sem határozza meg az online rendelés utáni kiszállítást, csak a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató tevékenységet. Azonban ebbe a fogalomba nem lehet beleérteni a rendelés utáni kiszállítást, csak a kereskedelmi tevékenység megvalósuláshoz szükséges szállítást, amely ahhoz szükséges, hogy az üzlet a nyitva tartási időben működni tudjon - fogalmaz a minisztérium.
Arról - hívja fel a figyelmet a portál - nem írnak, hogy papíron kis családi boltból miért lenne jogszerűtlen a kiszállítás.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott