A nyári hónapok enyhülést hoztak a járványos időszakokban, meg is ugrott a költekezés a boltos világban. Így volt ez 2020-ban, szerény elmozdulással a korábbi szint fölé, és a legfrissebb statisztika szerint 2021-ben is.
Augusztusban is növekedést könyvelhettek el a boltosok, mennyiségben 4 százalék körülit, az átlagot tekintve persze. A heti monitoros statisztika a hagyományos boltok kasszaadatait adja közre, és már huzamosabb ideje 11 százalék körüli növekedést jelez a hagyományos boltok körében, ráadásul 2019-hez képest - írja a blokkk.com kereskedelmi szakblog. A megvásárolt, másik oldalról az eladott árumennyiséget tekintve persze ebből az ütemből jókorát farag a drágulás, de így is kikászálódni látszanak a boltosok a gödörből.
A 2021-es nyári hónapok növekedési ütemei eltérők, amit a vásárlási szokások formálódása mellett befolyásol az is, hogy az összehasonlítás alapját jelentő előző évben miként változott a boltos világ.
A korlátozásmentes nyár, a több itthoni nyaraló, a hosszabbítgatott hiteltörlesztési moratórium, mind felfelé húzta a mérleget. A hagyományos boltok egyre szélesebb körben tudták visszacsalogatni a régi vásárlókat, akik kitörve a bezártságból rohantak vissza az üzletekbe shoppingolni ész nélkül - emiatt a webáruházak növekedési üteme mérséklődött is a hőségben, strandidőben.
július 10-augusztus 6. | július 17-augusztus 13. | július 31-augusztus 27. | |
online kasszaadat (százalék) | 11,4 | 11,1 | 11,3 |
Forrás: KSH (változás 2021/2019 azonos időszakához képest webáruházak, piacok nélkül, folyóáron) |
A polcra kirakott portékák beszerzési árainak megugrása több termékkörben azért megizzasztotta a boltosokat, a munkaerőhiány közepette a munkaszervezés sem egy könnyű mutatvány. De nőtt a boltos költekezés és az eladott árumennyiség.
június | július | augusztus | |
2019 | 4,2 | 6,8 | 5,1 |
2020 | 1,2 | 1,6 | -1,8 |
2021 (becslés) | 6,2 | 2,5 | 4,0 |
2021/2019 | 7,5 | 4,1 | 2,1 |
Forrás: KSH (változás előző év azonos időszakához képest, kiigazítatlan volumenindex) |
A hagyományos boltos kör augusztusi forgalma kiszámítható a heti monitoros adatokból, 1130 milliárd forint körül zártak ebben a hónapban (néhány nap hiányzik még a statisztikából). A webes eladások növekedésében mérsékeltebb ütemmel lehet számolni, nyáron egyébként is fékezett habzású a webpiac, nyilván a nyaralgatások miatt is, ez a járvány előtt is így volt.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)