Csak csökkentett módban és adattartalommal érhető el az NVI honlapja. Ez nemcsak bosszantó, hanem erősen aggályos is - mondta Mráz Attila, a Társaság a szabadságjogokért (TASZ) jogvédő civil szervezet választási monitoring programjának koordinátora.
Az április 8-i választás délelőttje óta lebutított verzióban működő oldalról egyelőre nemcsak a korábbi választások eredményei, vagy a mostani voksolás szavazóköri jegyzőkönyvei hiányoznak, de nincsenek fent a választási szervek elérhetőségei sem, vagyis a szavazókörükben történtek miatt panaszt tenni kívánó választók pillanatnyilag nem tudhatják, hogy azt hová juttassák el - olvasható a portálon.
Kapcsolódó
A voksturizmus is rejtve marad
A TASZ koordinátora aggályosnak nevezte azt is, hogy az NVI elutasította a szervezet Political Capitallal közös közérdekű adatigénylését, amelyben az egyes választókörzetekben az elmúlt években lakcímet létesítők számára, felbukkanásuk-eltűnésük trendjeire kérdeztek rá. Az elutasítást a választási iroda azzal magyarázta, hogy a központi névjegyzék adatait nem tárolják ilyen részletességgel. Enélkül azonban Mráz Attila szerint nem mutathatók ki, nem érhetők tetten azok a tömeges bejelentkezésből adódó, akár egyes szavazókörök vagy komplett körzetek eredményét is befolyásoló esetek, amelyekre szép számmal akadt példa az idei választáson is. (Tényleg ellenzéki voksokat tüntettek el? - ezt a cikket olvasta már?)
Sok a panasz, nincs jogorvoslat
A TASZ választási jogsegély vonalához a mai napig összesen 420 panasz futott be. A legtöbbet három panaszterületre lehetett besorolni: nagy számban jelentkeztek például olyanok, akik akaratuk ellenére kerültek rá a kisebbségi névjegyzékre, és emiatt nem tudtak pártlistára szavazni. Sok panasz érkezett olyanoktól is, akik olyan szavazólapot kaptak, amelyről nem húzták ki a visszalépett jelölte(ke)t. Nincs mit tenni akkor sem, aki a szavazás napján mozgóurnát kért, de nem kapott, vagy aki magyarországi lakcímmel nem rendelkezőként külföldön kívánt szavazni, de nem kapta meg időben a választási levélcsomagot.
A TASZ - Mráz Attila közlése szerint - dolgozik azon, hogy a későbbiekben legalább polgári peres következménye lehessen, ha valaki hasonló módon, rajta kívül álló okok miatt esett el szavazati jogától - minderről a hvg.hu-n olvashat.
A kép forrása: MTI Fotó/Veres Nándor.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem