Budapestről az izraeli nagyvárosba heti három alkalommal repülhetnek az utasok március elsejétől – jelentette be a légitársaság.
A közleményük nem tér ki a Debrecenből induló járatokra, ám a társaság oldalán áprilistól már ezekre is lehet jegyet foglalni.
A Wizz Air tavasztól Bukarest, Krakkó, London-Luton, Róma-Fiumicino és Szófia repülőterekről is indít járatokat Tel-Avivba.
A cég tavaly október 7-én jelentette be, hogy felfüggeszti járatait Budapest, illetve Debrecen és Tel-Aviv között az izraeli légitámadások miatt, egyeztetve a helyi és nemzetközi hatóságokkal. A nagyobb légitársaságok, köztük a Lufthansa, a Swiss, a Turkish Airlines és a LOT hasonlóan jártak el az izraeli konfliktus miatt.

A Budapestről induló járatok közül London után a második legforgalmasabb úti cél Tel-Aviv az utasszámot figyelembe véve.
Nehezen tudnak elrepülni Izraelből az emberek, a járatok beteltek
Az Izraelből az Egyesült Királyságba irányuló közvetlen járatok biztosítása egyre nehezebbé vált, mivel a Hamász-támadások után egyre több légitársaság törölte járatait. Erről ITT írtunk bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutálisan kilőtt az arany ára
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll