Jelenleg több mint félmillió gyereket nevel egy szülő Magyarországon, közülük pedig sokan küzdenek anyagi gondokkal, így például különórákat sem engedhetnek meg maguknak - mondta Nagy Anna. (Sok nyugdíjas havi 50 ezer forint támogatást kaphat - itt a részletek.)
Az érdeklődő pedagógusok további információkat a www.egyszulo.hu oldalon találhatnak - tette hozzá az elnök.
Az állami támogatással megvalósuló Egyszülős Központ Budapesten az Üllői út 30. szám alatt nyílik majd meg várhatóan februárban. A több mint 600 négyzetméteres ingatlanban játszóház, több közösségi iroda, konzultációs szoba és egy kávéház is helyet kap majd.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz