A növekedést úgy akarja tárca szerint a kormány elérni, hogy közben a fellendülés bevonó jellegéből adódóan a társadalom széles köri, főként a családok, valamint a kis- és középvállalkozások számára is érezhető legyen. Ez a lényege a 21 pontos Új Gazdaságpolitikai Akciótervnek.
Az új intézkedések a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint három fő pillérre épülnek:
- a jövedelmek vásárlóerejének növelésére,
- a megfizethető lakhatás biztosítására,
- valamint a vállalkozások méretugrását támogató Demján Sándor Programra.
Az intézkedések része a közlemény szerint egyfelől a hároméves bérmegállapodás, amelynek keretében 2027-ig összesen 40 százalékkal emelkedhet a minimálbér, így 2025-ben 290 800 forintra, 2026-ban 328 600 forintra, 2027-ben pedig 374 600 forintra.
Ezen felül 2025 januárjától lesz elérhető a munkáshitel is, amelynek keretében 2025 januárjától a 17 és 25 éves fiatalok akár 4 millió forint összegű, szabadon felhasználható, 10 éves futamidejű, kamatmentes hitelt igényelhetnek.
Ezen felül a tárca arra is emlékeztetett, hogy a kormány megduplázza a családi adókedvezményt, az első lépésben 2025. július elsejétől 50 százalékkal, majd 2026. január elsejétől újabb 50 százalékkal emelkedik.
Nagy Márton: A kormány sikeresen reagált az elmúlt öt év három súlyos válságára
2025 a visszapattanás és a gazdasági helyreállítás éve lesz – mondta a parlament gazdasági bizottságának ülésén Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Szerinte a 21 pontos akcióterv mindenre megoldást jelent.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ