Senki nem gondolja azt, hogy lesz olyan oltóanyag, ami 100 százalékban meg tudja fékezni a járvány terjedését. Ez azért fontos, mert akkor bizonyos intézkedéseket hosszútávon fenn kell tartani, hogy akadályozzuk a vírus terjedését. Rendkívül jó dolog az oltóanyag, de lehet, hogy a vírus velünk marad - mondja Szlávik az ATV-nek.
A Pekingben történtekkel kapcsolatban elmondta, hogy kettő hónap után jelent meg egy olyan gócpont, ahol hirtelen 100 beteg lett és nagyon gyorsan terjedt a vírus, gyorsan kellett beavatkozni. Az infektológus szerint drámai, hogy be kellett zárni az iskolákat, az egyetemeket, és több 10 ezer embert kellett korlátozni abban, hogy elmozduljon az otthonából, ismét. Látszik ebből az esetből az, hogy szükség van ilyen gyorsreagálású intézkedésekre ahhoz, hogy megakadályozzuk a járványt, ébernek kell lenni.
A második hullám kapcsán Szlávik János elmondta, hogy az akkor lesz, ha velünk marad a vírus- vagy itt marad a populációban, vagy pedig kívülről behurcolják. Viszont azok az intézkedések, amik most is érvényben vannak, nem fogják lehetővé tenni, hogy súlyosabb legyen a második hullám.
Legolvasottabb
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Az Ukrajna támogatását akadályozó politikája miatt súlyos büntetést kérnek Orbánra és Magyarországra
Már most eldőlhet a választás? Vért izzadnak a kisebb pártok az aláírásgyűjtéssel
Kiderült, mely bankok nem férnek bele Nagy Márton ötös tervébe
„Ez lehetetlen!” - üzente az Európai Tanács elnökének Orbán Viktor
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Bennfentes gyanú: Mol-vezetők milliárdokat kaszáltak a Barátság kőolajvezeték leállásával