Balogh Petya azt hangsúlyozta, hogy az STRT célja egyszerre a vezetők oktatása és korai fázisú befektetések révén jobb vállalkozásokon keresztül jobb országok építése. Eddig száznál is több befektetésen vannak túl, és tapasztalatuk szerint a hazai közbeszéd borúlátása gyakran nincs összhangban a valós lehetőségekkel. Szerinte társadalmi küldetés megmutatni a jó példákat, mert „ha elhisszük, hogy innen is lehet világszintű sztorit építeni, több sikerünk lesz”.
A finanszírozási környezet kapcsán úgy fogalmazott, a magyar kockázati tőkepiac 2022 óta jelentősen visszaesett, a lakosságarányos befektetési szint nemzetközi összevetésben is alacsony.
A magyar magántőke még nem hiszi eléggé, hogy érdemes korai technológiai vállalkozásokba fektetni, pedig azok a gazdaságok versenyképesebbek, ahol a magántőke vállalja ezt a kockázatot.
Langmár Péter ehhez hozzátette: a STRT csapata alapítói tapasztalattal a háta mögött fektet be, ezért empatikusabban tud segíteni a vállalkozóknak. Diverz portfóliót építenek (a medtechtől a retail-ig), gyakran elsőként csatlakozva, és kollaboratív stratégiával dolgoznak angyalokkal, akcelerátorokkal és VC-kkel. Mivel nem zárt végű alapból fektetnek be, ezért türelmes befektetőként képesek kivárni a következő kört.
Stratégiai ügyként említette az EU-szintű, országfüggetlen cégjogi rezsim (EU INC) ügyét, amelynek célja, hogy a skálázódó európai startupoknak ne kelljen amerikai vagy brit bejegyzésbe „flipelniük”, hanem egységes, befektető-barát EU-jogi forma álljon rendelkezésre. Erről korábban az Economx is hosszabban kérdezte az STRT befektetési igazgatóját.
Genomate Health : mesterséges intelligenciával támogatott, személyre szabott onkológiai terápiatervezés
Peták István alapító rámutatott: küldetése, hogy a daganatos betegek a tudomány aktuális állása szerinti legjobb személyre szabott kezelést kapják. Az elmúlt két évtized diagnosztikai és terápiás robbanása után a valódi hiány ma abban áll, hogyan fordítjuk le a genetikai/molekuláris leletek özönét egyéni terápiadöntéssé.
Nemzetközi összehasonlítások szerint az azonos esetekre adott javaslatok közötti inkonzisztencia még mindig jelentős; a Genomate egy új orvosi szoftverkategóriát hoz létre: személyre szabott terápiatervező AI-t, amely a beteg egyedi génhibakombinációját több ezer evidenciával veti össze, és konzisztens ajánlást ad.
A vállalat célja, hogy az orvos bármelyik centrumban ugyanahhoz a magas színvonalú döntéstámogatáshoz jusson. Peták István szerint a klasszikus, altípusonkénti klinikai vizsgálati felállás „matematikailag is lehetetlen” az altípusok robbanásszerű szaporodása mellett – ezért egy „out-of-the-box” megoldás kell.
A cég első amerikai angyalbefektetője vállaltan pre-revenue fázisban szállt be, a technológiai áttörés súlya alapján.
Minimum elvárás, hogy egy halálos betegség esetén ne legyen véletlenszerű, ki hol kap jobb döntéstámogatást
– fogalmazott Peták István.
GenuForm AI: az első hazai AI-integrált szövetbank és a térdporc-transzplantáció új protokollja
Szoldán Péter alapító-ügyvezető elmondta, hogy a GenuForm AI az ízületi térdporc-felszínek homológ átültetését teszi precízebbé és szélesebb körben elérhetővé.
Az MR-alapú modellezés és a geometriai egyeztető algoritmus a donorszövetből pontos illeszkedésű graftot választ a páciens csont- és porcfelszínéhez.
A kihívás nem immunológiai, mivel a porcnál nincs klasszikus kilökődés, hanem geometriai: a merev szövetnek „milliméterre” kell stimmelnie.
A Hangody László professzor által elvégzett próbaműtétek eddig mind sikeresek voltak, a teljes hajlíthatóság és terhelhetőség visszaállt.
Friss szakmai elismerés, hogy Hangody professzor életműdíjat kapott az ICS ortopéd társaságtól Bostonban.
A cég megalapította Magyarország első AI-integrált szövetbankját, és már több országból egyeztet sebészekkel a nemzetközi használatról. A modell célja, hogy gyorsan és skálázhatóan párosítsa a donoranyagot a várakozó betegekkel, így több páciens juthasson időben megfelelő grafthoz.
Szoldán Péter korábban az Economxnek adott interjújában részletesen ismertette a cég működését és a közeljövő terveit.
Molin AI: több mint ezer webshop „egyedi ChatGPT-je”
Tóth Benedek alapító felidézte: a Molin AI a Cápák között című műsorban kapott befektetéssel indult el, a termék 2024 januárjában élesedett.
A megoldás egy webshoponkénti „saját ChatGPT”: kezeli a support-folyamatokat (lemondás, módosítás, visszatérítés), de a forgalom 60–70 százaléka valójában termékkeresés/összehasonlítás, így a rendszer elsődlegesen sales-eszközzé vált.
A Molin AI ma több mint 1000 webshopban fut, ebből 600–700 fizetős, havi nagyjából 200 ezer beszélgetéssel (körülbelül 1,5 millió üzenet). Az ügyfélkörben megjelent már a BENU gyógyszertár-hálózat, emellett Euronics és Decathlon integrációkról is szó esett. A forgalom körülbelül 65 százaléka magyar, a többi európai és amerikai.
A csapat mindössze hat főből áll, a skálázást belső AI-eszközökkel támasztják alá. A chatbot 92+ nyelven beszél, és kategóriától függően 70–80 körüli körüli automatikus megoldási arányt ér el a korábbi szabályalapú rendszerek 5–10 százalékos szintjével szemben.
Diverzum: a diákkedvezmény mint új marketingcsatorna
László Miklós társalapító szerint a platform lényege, hogy a brandek a marketingbüdzsé egy részét kedvezményként adják oda a diákoknak, akik így különleges bánásmódot élnek meg, és nem hirdetésből kattintanak egy oldalra.
Ma nagyjából 210 ezer igazolt magyar diák, és körülbelül 5 ezer romániai felhasználó van. Szeptember hónapban a forgalom 1,1 milliárd forint volt, 155 ezer tranzakcióval. A portfólió nagyjából 50 márkát ölel fel a banki szolgáltatásoktól a telekommunikáción át a divatig.
Az üzleti modell alapja a szolgáltatási díj/jutalék a partnernél megtörtént vásárlások után, a vásárlás mindig a kereskedőnél történik, a Diverzum a beléptetést és a kedvezmény-kezelést végzi.
László Miklós felidézte, hogy a piac edukációja kezdetben ellenállást váltott ki („kedvezményt is adjunk és jutalékot is fizessünk?”), mára viszont a koncepció magától értetődővé vált a magyar brandeknél. A Diverzum Románia után pedig további régiós terjeszkedésre készül.
ReSpray: a világ első spray-újratöltő automatája
A ReSpray részéről Záprel Imre gépészmérnök mutatta be a rendszert: a cég a világ első, aeroszolos termékekhez készült újratöltő automatáját hozta létre.
A kozmetikai üzletágban a Rossmann volt a pilot-partner: 2023-ban három budapesti géppel indultak, a pozitív tapasztalatok után 2025 májusától 30 üzletben működnek. A mai gép 20 termék fogadására képes, jelenleg 11 aktív. A vásárlói folyamat képernyős animációval vezetett, a palackok egyedi azonosítóval követhetők, többször újratölthetők.
A környezeti hatás a ReSpray számításai szerint jelentős: az EU-ban évente több mint 2 milliárd aeroszolos palack fogy, a cég a sűrített levegő hajtóanyaggal és a többszöri újratöltéssel akár 80 százalékos karbonlábnyom-csökkentést céloz flakononként.
Záprel Imre elmondása szerint már most is 20–30 százalékos az újratöltési arány, a jövő fő kihívása a szokásformálás, amit hálózatbővítéssel és edukációval kezelnének.
Egy másik, ipari üzletágban a ReSpray kompakt töltőállomást fejlesztett (például féktisztító, csavarlazító) gyártó- és karbantartó üzemeknek. Ezekből már történt értékesítés Hollandiában és Ausztriában is, az Egyesült Államokba prototípus került, és több nemzetközi szakmai konferencián is bemutatkoztak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Orvvadász testvérpárt kaptak el Tapolcán
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget