Jelenleg túlkínálat van mindenféle kapacitásból az európai árampiacon, de a napenergia terén a háztartások esetében akár már 2015-től napelemekben gondolkodni - vélekedett a Napi Gazdaság energetikai konferenciáján Zsoldos István, a Mol-csoport vezető közgazdásza, aki az alábbi videóinterjúban arról is beszél, hogy megéri-e megújuló energiát hasznosító erőműveket építeni.
Fekete Csaba, a Főtáv Zrt. vezérigazgatójának szavaiból az is kiderül, hogy egyelőre miért nem remélhetnek újabb nagyszabású panelprogramot a lakótelepeken élők, illetve mi várható távhőár-fronton.
Hegedűs Mikós, a GKI Energiakutató ügyvezető igazgatója szerint a kormány nonprofit szerepvállalási tervei az energiaszolgáltatói szektorban, illetve az a hamis állítás, amely szerint a külföldi beruházók extraprofitja miatt volna magas az energia fogyasztói ára, elbizonytalanítja a befektetőket.
Pintyőke Marcell, a KÉSZ Holding Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója egyebek közt arról beszélt, hogy a Liszt Ferenc repülőtér Sky Court csarnokának acélszerkezetének áttervezése számottevő megtakarítást eredményezett a megrendelőnek.
A jelenlegi árak mellett évi 30-40 milliárd forint bevétele keletkezhet a költségvetésnek a széndioxid-kvóták 2013-tól induló új kiosztási rendszerében, amelynek lényege, hogy a kvóták felét értékesítik majd - derült ki Kaderják Péter, Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont vezetőjének szavaiból. Ha viszont az EU csökkenti a kvótakínálatot, az ár és a bevétel is nagyobb lehet.