Kirobbanó növekedést mutat 2024-ben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér teljesítménye – írja vasárnapi közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A tárca szerint
a budapesti légikikötő jó úton halad afelé, hogy minden eddigi rekordot megdöntsön.
Az adatok rávilágítanak, hogy Magyarország és Budapest turisztikai vonzereje folyamatosan erősödik, valamint arra is, hogy a magyarok is egyre nagyobb számban utaznak külföldre – írja az NGM.
- Az év első nyolc hónapjában a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma 11,4 millió főt ért el, amely 18,6 százalékkal múlta felül a tavalyi év azonos periódusában látott eredményt.
- A reptér áruforgalma még ennél is nagyobb ütemben, 49,7 százalékkal nőtt, ami így meghaladta a 184 ezer tonnát.
Mint írják, a teljesítmény növekedése nem egyetlen kiugró hónapra vagy eseményre vezethető vissza, az idei év fejlődése tendenciózus, ugyanis a teljes utasforgalom és a teljes berepülési szám alakulása minden egyes hónapban egyaránt felülmúlta a tavaly látott adatokat.
A legnépszerűbb úticélok London, Isztambul, Milánó, Párizs és Brüsszel voltak.
Több mint egy éves intenzív tárgyalássorozatot követően június 6-án írták alá a Budapest Airport Zrt. adás-vételi szerződését, amely révén közel 20 év után újra nemzeti többségi tulajdonba került a reptér. Az állam 80 százalékos tulajdonrészt, az üzemeltetésért is felelős francia társbefektető VINCI pedig 20 százalékot szerzett a Budapest Airport Zrt.-ben.
Lóga Máté gazdaságstratégiáért, iparért, pénzügyi forrásokért és makrogazdasági elemzésért felelős államtitkár és a Budapest Airport Zrt. igazgatóságának elnöke a közleményük szerint kiemelte: a reptér nem csak a személyszállítás és a turizmus, hanem az áruszállítás miatt is stratégiai jelentőséggel bír, a gazdasági vérkeringés egyik ütőere.
Beszélt arról is, hogy soha olyan magas nem volt még a reptér forgalma, mint idén augusztusban: 2024 nyolcadik hónapjában ugyanis az utasforgalom több mint 20 százalékot emelkedett tavaly augusztusához képest, ami így meghaladta az 1,763 millió főt – ez pedig új történelmi rekordot jelent.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani