Az Átlátszó olvasója múlt héten Budakeszin egy autómosóban fotózta le Rákay Philipet, aki alkalomhoz illő laza öltözetben saját kezűleg tisztogatta – vélhetően egyik legújabb – luxusautóját. Sturcz Antal, a Check Engine Youtube-csatorna újságírója kifejtette észrevételeit az olvasó által készített fotóról, amelyek alapján könnyedén beazonosította Rákay Kálmán autójának márkáját.
Mercedes-Maybach: 72,5 millió forintról indul
„Ez egy Mercedes-Maybach S osztály. Ha a kényelem és a luxus számít, egyértelműen ez a Mercedes csúcsa. A képek alapján viszont nem lehet megmondani, hogy a két alváltozat közül melyik: lehet 580-as, vagy 680-as.
Az 580-as modell indulóára 72,5 millió forint, de természetesen további tízmilliókat lehet belelocsolni extrákra, és a gyár szívesen kielégít egyedi igényeket is. Az 580-asban egy négyliteres biturbó V8-as motor van, 503 lóerővel, lágy-hibrid rendszerrel megtámogatva, ez további 23 lóerőt ad a teljesítményhez.
A 680-as Maybach 95,6 millióról indul, cserébe viszont már a hatliteres V12 van benne, természetesen két turbóval, 612 lóerővel. Ezzel az erővel már elég sportos autókat is inasba tesz a 2,3 tonnás batár, ami 4,5 másodperc alatt éri el a 100-as tempót. Nyilván nem ezért veszik, hanem sok más mellett a masszírozós, szinte teljesen síkba dönthető elnöki ülésekért, a Burmester hangrendszerért, és az úthibákat megszüntető aktív futóműért.
A képeken látható autó Obszidián-fekete/Kalahári-arany kéttónusú fényezésének felára 7,67 millió forint, legtöbben mégis a nulla forintos Obszidián-feketét választják. Az autó célját jól mutatja, hogy kérhető hozzá zászlótartó rúd a sárvédőkre, oldalanként 470 ezer forintért” – elemezte.
Sturcz Antal autós újságíró azt is elmondta az Átlátszó kérdésére, hogy több külföldi híresség is a Mercedes-Maybach mellett tette le a voksát: használ ilyen luxusautót például Alicia Keys énekesnő, DJ Khaled, valamint Kim Kardashian és Travis Scott rapper is. De a sor más celebekkel és politikusokkal folytatható: a Google szerint Mercedes-Maybach van (vagy legalábbis volt) Narendra Modi indiai miniszterelnök és Kim Dzsongun észak-koreai diktátor, valamint Vlagyimir Putyin orosz elnök birtokában is.
![Egy Mercedes-Maybach](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202405/orig/image1715774050.jpg/900/)
Régi márkából luxuskategória
Sturcz Antal az autó történetéről elmondta, a Maybach a második világháború előtt repülőgép- és nehézgép-motorok gyártásával foglalkozott, aztán 1921 és 1940 között dekadens luxusautóval is kitűnt. Az autógyártás a világháború után megszűnt, a Mercedes 2002-ben vette elő a Maybach nevet, akkor egy a kortárs S-osztály műszaki alapjaira épülő, de önálló autóval: ezek voltak a Maybach 57 és 62, a számok a kaszni két választható hosszát jelölték.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)