A nyár végén elfogadott 274/2025. (VIII. 18.) kormányrendelet (a plázastop néven ismert szabályozás módosítása) lehetetlenné teszi, hogy új üzleteket nyissanak már meglevő kereskedelmi engedéllyel rendelkező ingatlanokban – olvasható az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közleményében.
Az OKSZ közlése hangsúlyozza, hogy a rendelet értelmében a 400 négyzetméternél nagyobb napi fogyasztási cikket értékesítő üzleteknél tulajdonosváltás, vagy új bérlő belépése esetén engedélyért kell folyamodni a hatóságokhoz akkor is, ha az épület már rendelkezik működési engedéllyel.
Ez a baj rendelettel
A kereskedelmi szövetség szerint számos sebből vérzik a rendelet. Érthetetlennek látják miért kell ismételt engedélyért folyamodnia az új bérlőnek, vagy tulajdonosnak, ha pontosan ugyanazt a funkciót szánja az épületnek, mint az előző – engedéllyel rendelkező – bérlő vagy tulajdonos. Az építőhatósági engedélyek Magyarországon eddig a pontig az épületekhez, és nem azok tulajdonosaihoz, pláne nem az ingatlanok bérlőihez kötődtek. Ennek az elvnek a felrúgása súlyos ingatlanpiaci bizonytalanságokhoz vezethet – hangsúlyozza a közlemény, hozzátéve, hogy ez egy olyan súlyos beavatkozás, amelynek egyetlen célja a kereskedelmi ingatlanok feletti kontroll megszerzése.
Az új jogszabály kizárólag azokra a boltokra vonatkozik, amelyek napi fogyasztási cikkeket árulnak, azaz leginkább élelmiszerüzletekre és drogériákra.
Más, hasonló méretű üzletek – például ruházati, műszaki vagy sportboltok – nem esnek a szabályozás hatálya alá. A rendelet tehát nem általános, hanem célzottan egyes üzlettípusokat korlátoz: ha valaki egy 400 négyzetméternél nagyobb ruhaboltot nyit, nem kell külön engedélyt kérnie, ugyanekkora élelmiszerüzletre viszont kell. Az OKSZ szerint ez a különbségtétel semmilyen szakmai érvvel nem védhető, viszont súlyos versenyhátrányt okoz az élelmiszer- és drogériaüzleteknek, valamint az ilyen üzlethelyiséggel rendelkező tulajdonosoknak, akár eladni, akár bérbe adni akarják az ingatlanukat.
Vidéken nehéz lesz az élet
A közlemény hangsúlyozza, hogy a rendelet különösen vidéken teremthet nehézségeket, ahol a lakosság ellátása sokszor éppen ezekre az üzletekre épül. A jogszabály végső soron a magyar lakosságot büntetni azzal, hogy korlátozza a jó áron és jó minőségben történő bevásárlást, illetve a kiskereskedelmi akciókban való részvétel lehetőségét. A minisztérium a jogszabállyal azt üzeni az ilyen településen élőknek, hogy napi szükségleteik kielégítése nem elég fontos ahhoz, hogy a jó árak és az akciók könnyen hozzáférhetők legyenek.
Nem felel meg a valóságnak, hogy a szabályozás pontosítaná a korábbi jogszabályt, mint ahogy az sem, hogy aki megfelel a feltételeknek, megkapja az engedélyt – húzta alá az OKSZ. A szövetség álláspontja szerint ennek épp az ellenkezője igaz:
a jogszabály bővíti a korábbi jogszabály hatályát és tovább nehezíti a magyar lakosság kiszolgálását. A hatósági eljárás során pedig nem a feltételeknek való megfelelés a kérdés, hanem politikai szempontok játszanak szerepet.
A közlemény kiemeli, hogy az elmúlt évek diszkriminatív gyakorlata alapján a fenti lépések azt vetítik előre, hogy hiába várja a lakosság, a kereskedők nem jelenhetnek meg újabb és újabb településeken, hiszen a nemzetközi kiskereskedelmi láncok hiába adnak be kérelmet, a plázastop bizottság jellemzően elkaszálja őket.
Boltok és akciók tűnhetnek el, vásárlók maradnak ellátás nélkül
Hiába tiltakoznak a kereskedők, a kormány november végéig meghosszabbította a kiskereskedelmi árrésstopot, és a lépés súlyos következményekkel jár: kevesebb akció, elhalasztott beruházások, plusz létszámstop jöhet, ráadásul egyre több bolt zárhat be. Az Economxnek nyilatkozó OKSZ-főtitkár, Kozák Tamás szerint már így is 400 település él bolt nélkül, és a kormány egyre furább számokat közöl az inflációval kapcsolatban.Erről itt írtunk részletesen >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban