A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közleménye szerint évi mintegy 200 ezer hektoliter pezsgő készül itthon, melynek jelentős részét (75-80 százalék) a magyarok isszák meg. Exportra nagyjából 35 ezer hektolitert szállítanak évente, főként Kanada, Románia, Észtország, Svédország és Lettország a célállomások. A magyar pezsgőimport inkább csak a választékot bővíti, ezt főként olasz és német gyártmányok teszik ki.
A borral ellentétben a pezsgőpiac folyamatosan növekszik: az elmúlt húsz évben 87 százalékkal nőtt a világ pezsgőtermelése, és a bortermeléshez viszonyítva jelentősen nőtt a piaci részesedése is.
A legtöbb pezsgőt Európában, azon belül is Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban és Németországban gyártják.
Pontosan mit nevezünk pezsgőnek?
Az Agrárgazdasági Kamara közleménye szerint minden minden olyan termék pezsgőnek nevezhető, amely friss szőlőből, szőlőmustból vagy borból, első vagy második erjesztéssel, és kizárólag az ebből származó szén-dioxidot tartalmazza, 20 fok legalább 2 bar túlnyomás van jelen az oldott szén-dioxid megléte miatt, valamint legfeljebb 8,5 térfogatszázalékos az alkoholtartalma.Ahogy az utóbbi időben a könnyedebb, gyümölcsösebb borok, úgy a rozé pezsgők népszerűsége is nőtt. A Kamara szerint pedig a következő években is folytatódhat ez a tendencia. Van kereslet az alacsony alkoholtartalmú és az alkoholmentes pezsgőkre is, melyekből szintén egyre szélesebb kínálat áll rendelkezésre.
A chardonnay és a pinot noir is eltűnik, a kaktuszlé marad koccintásra
A klímaváltozásnak köszönhetően elbúcsúzhatunk legkedveltebb pezsgő italainktól.Itt megtudhatja, meddig koccinthat velük--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok