Varga Mihály pénzügyminiszter a délelőtt folyamán a költségvetés hiányának keretek tartása érdekében nem zárta ki, hogy olyan bevételnövelő intézkedésekre kerülhet sor, mint bankadó emelése vagy egyes kamatkedvezmények visszavágása. Kétségkívül ezeket csak mint lehetőségeket említette, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője azonban határozottan cáfolta az MTI közleménye szerint. Mint mondta: a kormány a kamattámogatott hiteleken nem változtat és a bankadót sem emeli meg, minden ettől eltérő állítás magánvélemény
A frakcióvezető közölte: a miniszterelnök szerdán a frakciók tagjai előtt tartott előadásában arról beszélt, hogy a költségvetési hiányt a kormány csökkenő pályán fogja tartani, és a kereskedelmi és iparkamarával, valamint a bankszövetséggel kötött megállapodást is be fogja tartani.
Kocsis Máté: A svédek hogyan gondolják ezek után?
Úgy tűnik, tovább jegelik a svéd NATO-csatlakozás ügyét: a Fidesz magyarázatot vár a svédektől a Magyarországról szóló filmre, és az általuk döbbenetesnek nevezett hazugságokra.A tőzsde mindenesetre úgy tűnik, Varga Mihály szavainak adott hitelt, mivel az OTP árfolyama 6,25 százalékos zuhanással zárt, és Kocsis Máté szavai még jóval a tőzsdezárás előtt hangzottak el, így lett volna idő korrekcióra. Ezek után izgalmas lesz a bankpapír holnapi szereplése.
Megérezte a BUX a pénzügyminiszter kijelentéseit
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Egy újabb kutatás szerint veszített lendületéből Magyar Péter pártja
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora