3,12 százalékos mínuszban zárta a napot a BUX csütörtökön. A zuhanás mögött az állhat, hogy Varga Mihály a Magyar Közgazdasági Társaság 61. vándorgyűlésen arról beszélt, hogy további adóeszközöket vethetnek ki a bankszektorra, hogy mérsékeljék a megnövekedett hiányt.
A részvényindex a reggel 1,26 pontos emelkedéssel nyitott, ami a szerda záró értékhez képest nem jelentett nagy változást. Fél 12 környékén aztán megindult lefelé, már 1,15 százalékos mínuszban volt.
Nagyot esett az OTP is
Varga Mihály kijelentése után Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője kijelentette, hogy nem emelik meg a bankadót. Mindezek hatására az OTP árfolyama napközben 7 százalékkal zuhant, de a zárásra végül 6,25 százalékos mínuszra korrigált.
A nemzetközi hangulat sem volt kedvező az amerikai Fed kamatdöntő ülése után, az európai piacok kedvezőtlenül fogadták azt. A Mol árfolyama 0,85 százalékkal, a Richteré 1,90 százalékkal csökkent, míg a Magyar Telekom árfolyama 0,76 százalékos pluszban fejezte be a napot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt