Hétfő este derült és erősebben felhős területek egyaránt lehetnek. Főként az éjszaka első felében fordulhatnak elő záporok, zivatarok - erre a legnagyobb esély az ország középső harmadában mutatkozik. A légmozgás mérsékelt marad, zivatarok környezetében azonban átmeneti szélerősödés előfordulhat. A hőmérséklet késő este 15 és 20, hajnalban általában 12 és 17 fok között alakul.
Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk. Többfelé alakul ki zápor, zivatar. Az északkeleti szél több helyen megélénkül, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul. Az OMSZ figyelmeztető előrejelzést adott ki zivatar miatt az ország nagy részére Nyugat-Magyarország, Veszprém, Komárom-Esztergom és Nógrád megye kivételével. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Kapcsolódó
Szerdán erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütésre számíthatunk, és több helyen várható zápor, zivatar. A délkeleti, keleti szél helyenként megélénkül, szélerősödés zivatar környezetében lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul. Az OMSZ figyelmeztető előrejelzést adott ki zivatar miatt az ország nagy részére Vas és Zala megyék kivételével.
Csütörtökön erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütésre számíthatunk, és több helyen várható zápor, zivatar. A délies szél többfelé élénk lesz, zivatar környezetében erős vagy viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul. Az OMSZ figyelmeztető előrejelzést adott ki zivatar miatt az ország egész területére.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?

Egynapos turisták lephetik el a Balatont

Drágább lesz a bécsi kirándulás, ráadásul nagyítóval kell keresni az olcsó szállásokat

A tanárok és orvosok hamarosan eltűnhetnek – a mesterséges intelligencia veszi át a helyüket?

Szívbillentyűcsere egyetlen tűszúrással

Ez vár a magyar betegekre: Takács Péter összefoglalta, hogy mire kell számítani

Olyan meleg volt, mint még soha

Bekeményítettek a kaliforniaiak: komoly leckét adnak Musknak
