Február 12-én érkezik több mint 2,5 millió ember bankszámlájára a 13. havi nyugdíj, és az azt követő napokban a postások is megkezdik a járandóság kézbesítését – közölte Vitályos Eszter kormányszóvivő a Kossuth rádióban.

A műsorban Vitályos a nyugdíjrendszert érintően arról beszélt, szavai szerint Brüsszelben folyamatosan változtatni akarnak, a fenntarthatóságot akarják vizsgálni, javítani. Úgy véli, azt, hogy ez mit takar, pontosan nem lehet tudni, „de sok jót nem ígér” – vélte a kormányszóvivő a nyugdíjreform kapcsán.

Arról a tavaly őszi kormányzati bejelentésről, hogy állandósítják a 13. havi nyugdíjat, Vitályos Eszter azt mondta, a kormány eddig is betartotta a nyugdíjasoknak tett ígéretét.

Életmentő a 13. havi nyugdíj, de van egy kis gond vele

A 13. havi nyugdíjat az védi meg, hogy annak folyósítását törvény írja elő. Egyébként a magyar államháztartást nyilvánvaló okból nagyon megviseli, dacára annak, hogy a nyugdíjasok lényegében azonnal elköltik a pénzt. A szakértő az Economx-nak azt nyilatkozta: méltatlan a 13. havi nyugdíj öröklésével kapcsolatos változtatás. Részletek.

Emlékeztetett: 2010-ben kötöttek a nyugdíjas szervezetekkel olyan megállapodást, amelynek értelmében ha 3,5 százalék feletti növekedés van az országban, nyugdíjprémiumot utalnak, és amint lehet, visszavezetik a 13. havi nyugdíjat. Ez 2021-ben meg is történt, és azóta mindig ki is fizetik a nyugdíjasoknak – jelezte.

A kormányszóvivő tájékoztatása szerint 

a 13. havi nyugdíj kifizetése 550 milliárd forintot jelent idén, a nők 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának lehetősége pedig további 490 milliárd forintot takar.

Az egész nyugdíjkassza 2025-re megközelíti a nyolcezer milliárd forintot – közölte Vitályos Eszter.

Óriási baj lehet a nyugdíjrendszerrel, drasztikus javaslatok is az asztalra kerültek

A kormány uniós forrásokért cserébe korábban arra tett vállalást az Európai Bizottság felé, hogy 2025-re reformokat vezet be a nyugdíjrendszerben. Az ennek kapcsán elkészült szakértői jelentés azonban olyan javaslatokat tartalmazott, amelyekkel a kabinet nem ért egyet, így rövid távon nem várható változtatás. A demográfiai kihívások azonban előbb-utóbb kikényszeríthetik a Nők 40 program, valamint a jelenlegi nyugdíjkorhatár felülvizsgálatát. Részletek.