Kiegészítő nyugdíjkorrekciót kapnak ősszel a nyugdíjasok, de nem mindenki. Molnárné dr. Balogh Márta elmondta, a jogosultság feltétele a nyugdíjba vonulás idejétől függ, így azok, akik 2025-ben mentek nyugdíjba, nem jogosultak rá

Ahogy a szakértő összegezte, a 2025. novemberi kiegészítő nyugdíjemelésben csak azok fognak részesülni, akik 2024-ben minimum egy napig, tehát 2024. december 31-én, illetve 2025 januárjában is nyugellátásban részesültek. 

Akik nyugdíjigénylésüket 2025-re halasztották, az év végi emelésben és a 13. havi nyugdíjban is majd csak 2026-tól részesülhetnek.

Viszont azoknak, akik már 2024-ben is kaptak nyugdíjat, idén november és december során, két részletben érkezik majd a korrekció összege, ami egy átlagos nyugdíjasnál körülbelül 51 ezer forintot jelent majd. Az első részlet, 47 200 forint a novemberi nyugdíjjal, a fennmaradó összeg pedig decemberben érkezik meg számukra. 

Az adópraxis.hu azt írja, mindez akkor is érvényes, ha a nyugdíjjogosultság már 2024-ben bekövetkezett, de annak igénylését valaki elhalasztotta 2025-re.

Nemcsak a nyugdíjasokat tépázza az infláció, de ők érzik a bőrükön leginkább?

Mérlegre tesszük, hányadán is áll az infláció a mindennapi élet bizonyos termékkörei szerint, és hogyan alakult a nyugdíjas kosár drágulása. A magyarok vásárlóereje nem követte le az árszínvonal hazai szárnyalását. Grafikonokon érzékeltetjük az ártrendeket. Bővebben >>>