A kincstár őt tartja a január 11-én botrányba fulladt nyugdíjátutalások felelőseként, bár azóta sem tudni, miben hibázhatott volna. Gondán Csabát tegnap kiköltöztették egykori főnöki szobájából, miután elfogadta a jóval kevesebb pénzzel járó lefokozását és nem hagyta ott a szervezetet - számolt be a napilap.
A Nyufig szakmai igazgatóhelyettesi székét egyelőre február végéig a MÁK társadalombiztosítási és családtámogatási ellenőrzési főosztály eddigi vezetője kapta meg, de az ott dolgozók szerint az, hogy mindjárt tucatnyi embert hozott magával, azt jelzi, a MÁK vezetői véglegesnek tekintik a megbízását - írta a Népszava.
Lapinformáció szerint a MÁK véletlenül rossz értéknappal küldte be a tranzakciókat a Giro Zrt. éjszakai rendszerébe, ezért nem érkeztek meg január 11-én, péntek reggel a nyugdíjak a folyószámlákra. Majd a számlákon a lakossági pénzintézetek a jogszabályban rögzített napon éjfélig jóváírták az összegeket.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére