A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében azt írja, hogy az Országos Kereskedelmi Szövetség részéről ez idáig a saját márkás termékek arányára vonatkozó tisztázandó kérdés érkezett a tárcához eddig, egyéb szakmai állásfoglalás kérdés, ideértve az árrés szabályokat, nem érkezett be hozzájuk.
Az NGM azt írja, hogy a tárca és annak szakmai irányítása alá tartozó Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság minden támogatást biztosít, hogy a kiskereskedelmi üzletek egyértelmű állásfoglalással rendelkezzenek a szabályozásban foglalt kötelezettségeik teljesítéséhez.
Országos Kereskedelmi Szövetség: Téves, hogy az árrés egyenlő lenne a profittal
Helyesbítették az OKSZ részéről azt a hibás magyarázatot, miszerint a kereskedőknek a tiszta haszont jelentené az árrés. Kifejtették azt is, hol hibádzik a kormány érvelése a kérdésben.Ezért kiadnak egy szakmai útmutatót, ami a kiszámítható és egységes jogalkalmazásban segíti az érintett szereplőket, ideértve a vállalkozásokat, valamint az ellenőrzéseket végző hatósági jogkörrel rendelkező kormányhivatalokat – közölte a minisztérium.
A tárca kiemeli, hogy a jogszabály kidolgozása során figyelmet fordítottak arra, hogy a kis üzleteket védjék, így csak az 1 milliárd forint feletti 2023. év értékesítési nettó árbevétellel rendelkező kiskereskedőkre vonatkozik az intézkedés.
A hétfőtől hatályba lépő intézkedés a minisztérium várakozásai szerint az érintett 30 termékkategóriánál átlagosan több mint 10 százalékos árcsökkenést eredményezhet.
Orbán Viktor: Ha úgy alakul, nincs mese, jön az ársapka
Orbán Viktor szerint nem véletlen, hogy árstop helyett árrésstopot vezetnek be hétfőtől, ezzel nehezebb visszaélni, nem járnak rosszul a gazdák.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben