„Két éve, azaz 24 hónapja folyamatosan, hónapról-hónapra emelkedik a fizetések vásárlóereje” – újságolta el pénteki posztjában a nemzetgazdasági miniszter.
Nagy Márton felidézte, „2010-hez képest 1 millióval dolgoznak többen, miközben az átlagbér több mint háromszorosára, a minimálbér pedig négyszeresére nőtt”.
Szavai szerint „nem dőltünk hátra és itt nem állunk meg: 2025 júliusától adómentesé tettük a CSED-et, a GYED-et és az örökbefogadói díjat, október 1-től pedig teljes személyi jövedelemadó-mentességben részesülnek a háromgyermekes anyák. Felkészülnek a kétgyermekes édesanyák, ugyanis januártól a 40 év alattiakkal kezdve ők is fokozatosan szja-mentessé válnak. Ez Európa legnagyobb adócsökkentési programja” – vélte a tárcavezető.
Az NGM vezetője jelezte, a kormány november 30-ig meghosszabbította az árréscsökkentést, valamint önkéntes árkorlátozást harcolt ki a bankok, a biztosítótársaságok, a telekommunikációs cégek, valamint a gyógyszeripari szereplők esetében. Arra is kitért,
október 15-ig minden magyar nyugdíjas számára kipostázták a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt, novemberben pedig érkezik a kiegészítő nyugdíjemelés. Mindez az év utolsó két hónapjában közel 200 milliárd forintnyi többletjuttatást jelent a nyugdíjasok számára.
„A szuverén magyar út tehát a munkaalapú társadalomra, a családtámogatásokra, az otthonteremtésre, a vállalkozások támogatására és az ezeket segítő alacsony adókra épül. A másik út a Tisza Párt kiszivárgott terve: a Tisza – Brüsszel utasítására – a magyar családok és a hazai kkv-k pénzét egyaránt elvenné, hogy azzal Ukrajnát és a multinacionális cégeket támogassa!” – írta a miniszter.
„Legújabb lebukásuk pedig rámutatott: nemcsak a munkabért adóztatnánk meg brutálisan, hanem akár 20 százalékkal megadóztatnák a nyugdíjakat is” – tette hozzá.
„Továbbra is minden eszközzel fellépünk az indokolatlan áremelésekkel szemben, megvédjük a nyugdíjakat és küzdünk azért, hogy növekedjenek a bérek, több maradjon a dolgozók és a családok zsebében” – ígérte Nagy Márton.
Milliárdok maradnak az államkasszában az elvesző és fel nem használt nyugdíjas utalványok miatt
Mintegy 1 milliárd forintnyi nyugdíjas utalvány nem jut el a címzettekhez, ráadásul a kézbesítettek egy részét sem váltják be. A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület (NYPOE) elnöke, Karácsony Mihály szerint így akár 5,5–6,2 milliárd forint is megmaradhat az államkasszában. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció