A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) mintavételes vizsgálata alapján a május 19-én kiterjesztett árréscsökkentés hatására az érintett háztartási termékek 95 százaléka lett olcsóbb, átlagosan 24,9 százalékkal. A legnagyobb mértékben a papírkéztörlő, eldobható borotva, alufólia, borotvazselé és borotvahab, valamint a mosogatótabletta ára csökkent – közölte az NGM.
A kormány magyar családok és nyugdíjasok védelme érdekében minden eszközével fellép az indokolatlan áremelőkkel szemben
– hangsúlyozta a közlemény. Hozzátéve, hogy a kabinet a drogériákban 30 különböző termékkategóriában (többek között háztartási és vegyi áruk, valamint tisztálkodási és szépségápolási cikkek esetében) az árrés mértékét egységesen 15 százalékra csökkentette, így közel 25 százalékkal lettek olcsóbbak az érintett árucikkek. A Nagy Márton vezette tárca kiemelte, a kormány célja, hogy az árak mérséklése és a fogyasztás bővülése révén a gazdasági növekedést is elősegítse.
Kiderült, mit várnak idén az unió gazdaságától, Magyarország nem örülhet
Az Európai Bizottság prognózisa szerint idén 0,8 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság.A részletekről ITT olvashatKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Pocsék év az olajpiacon, mégsem nyertek szinte semmit az autósok
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna