Átalakítja a kormány a korábban 5,4 milliárd forintból megvásárolt magánszolgáltató cégeket, és létrehozza a Nemzeti Dialízis Központot, írja a hvg.hu.
Önálló költségvetési szervként és új néven, Nemzeti Dialízis Központként (NDK) működik júniustól a közpénzből felvásárolt, művesekezeléseket végző cégcsoport:
- a TritonLife Dialízis Center Kft.;
- és a TritonLife Ingatlanhasznosító Kft.;
A kormány honlapján megjelent jogszabálytervezet szerint 2025. március 21-ig várják az észrevételeket.
Kapcsolódó
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) a TritonLife-nak havi mintegy 24 ezer művesekezelés után 800 millió forintot fizetett. Bár a TritonLife-csoport ambiciózusan terjeszkedett attól kezdve, hogy 2018-ban megvette a jelenlegi energiaügyi miniszter Lantos Csaba érdekeltségében lévő Róbert Károly Magánkórház Zrt.-t, mégis nehezen illett a képbe egy 23 egységből álló, speciális betegkört kiszolgáló hálózat megszerzése.
Azt nem tudni, milyen reményekkel vágtak bele a művesebizniszbe, de a kizárólag közfinanszírozott ellátás nem ígérkezett profitábilisnak, így a TritonLife alig egy évvel később kiszállt az üzletből, és eladta a két céget az államnak.
A tervezet szerint az NDK 2025. június 1-től működik majd.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére