Közleményben reagált a Budapesti Fidesz arra a Facebook-bejegyzésre, amelyben Karácsony Gergely kezdeményezte, hogy a főváros dönthessen a vízdíjak meghatározásáról.
A főpolgármester szerint a 13 éve változatlan díjakból már nem lehet finanszírozni a vízhálózat felújítását, ezért szerinte új, igazságosabb rendszert kell kialakítani.
Karácsony a posztjában azt is felvetette, hogy mindenki számára biztosítani kellene egy alapmennyiségű ingyenes ivóvizet, miközben a nagy fogyasztókat – például az úszómedencék tulajdonosait – magasabb díjfizetésre kötelezné. Bejegyzését azzal zárta: szerinte ideje leszámolni a Fidesz „rezsihazugságával”.
Erre válaszolt most a Budapesti Fidesz az MTI-nek eljuttatott közleményükben. Ebben hangsúlyozták, hogy minden olyan döntést támogatnak, amely a budapestiek érdekeit szolgálja, ugyanakkor ellenzik a vízdíjak emelését. Elmondásuk szerint a nemzeti kormány rezsipolitikájával a családokat védte, és a családok rezsikiadásait elviselhető szinten tartotta, majd felszólították a főpolgármestert, álljon el a vízdíjak módosításától.
A tartós hőség és a csapadékhiány miatt Budapest környékén több településen is elsőfokú vízkorlátozás van érvényben. Magyar Péter miniszterelnök is kitért hétfői, napirend előtti parlamenti felszólalásában. Mint azt megírtuk, a kormányfő elmondta, a csapadékhiány miatt minden rendelkezésre álló eszközzel azon dolgoznak, hogy a vízellátó rendszerek működőképesek maradjanak. Hozzátette: Szadán átmenetileg megszűnt a vezetékes ivóvízellátás, ami szerinte korábban nem fordult elő Magyarországon.
Nem csak Szada küzd a vízhiánnyal. Korábban beszámoltunk róla, hogy a DAKÖV Kft. Pátyon órákra leállította az ivóvíz-szolgáltatást, és több tucat település lakóit kérte a szolgáltatási területén arra, hogy takarékoskodjanak a további korlátozások elkerülése érdekében.
