Kisebb fennakadások voltak ugyan - elsősorban az okmányirodáknál -, de ezek is elenyészőek - mondta a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában Navracsics Tibor, aki szerint amúgy zökkenőmentes volt a járási hivatali rendszer elindulása, amit önmagában véve is várakozáson felülinek tart, számolt ugyanis azzal, hogy az első munkanapokon komoly funkcionális problémák lehetnek.
A közigazgatás "új kultúrájáról" szólva a tárcavezető azt mondta: "sokan hátrányként szokták megfogalmazni, hogy ha túl kedvesek vagyunk az ügyfelekhez, akkor odaszoknak, és akkor is ott lesznek, ha nincs semmilyen elintéznivalójuk". Ő azonban - folytatta - ezt nem tartja problémának: igenis, "ha valaki társaságra vágyik, bármilyen abszurdnak tűnik is a feltételezés, hadd menjen" az adófizetők pénzéből fenntartott hivatalba - idézte szavait az MTI. A cél ugyanis szerinte éppen az, hogy az ügyfél azt szokja meg, hogy az államtól, az állam embereitől kedves, türelmes, tisztelettudó hozzáállásra számíthat. Meg kell változtatni azt a viszonyrendszert, hogy a polgár ellenfelének tekinti az államot - összegezte álláspontját.
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot