Magánszemélyként az idén is dönthet bárki úgy, hogy a megfizetett adójának 1 százalékát felajánlja egy regisztrált civil szervezetnek, további 1 százalékát pedig valamely technikai számmal rendelkező egyháznak vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak (2019-ban a Nemzeti Tehetség Programnak).
Az 1+1 százalékos felajánlásáról - függetlenül attól, hogy a 2018-as személyi jövedelemadó-bevallását hogyan nyújtja be - a bevallással együtt vagy akár attól elkülönülten is rendelkezhet.
A 2019. május 20-ai határidő jogvesztő. Ez azt jelenti, hogy ha ezt követően rendelkezik befizetett személyi jövedelemadója 1+1 százalékáról, a rendelkezése érvénytelen és késedelmét igazolási kérelemmel sem mentheti ki.
A bevett egyház technikai számára szóló, formailag érvényes 2018. évi nyilatkozatokat a 2019-ben is figyelembe veszi a NAV, újabb nyilatkozat beadásáig vagy a nyilatkozat visszavonásáig.
A civil kedvezményezettekre és a kiemelt költségvetési előirányzatra ugyanakkor továbbra is évenként kell nyilatkozni, mivel ezeket a felajánlásokat csak egy alkalommal, a rendelkezés évében veheti figyelembe a NAV.
További információ a NAV oldalán.
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Újabb világjárvány köszönthet ránk 2026-ban, ellenszer sincs
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Kínai rendőrök helyett, kínai autók érkeznek hazánkba