Az Eurostat által hétfő délelőtt közzétett első negyedév végi adatok szerint az euróövezet adósságmutatója 88,2 százalékra emelkedett a tavaly év végi 87,3 százalékról, az EU összesített államadóssága pedig 82,5 százalékról 83,4 százalékra nőtt. (Képünkön az NGM adósságnyomás-mérőjének július 23-ai állapota szerepel, összesen 77,46 százalékkal.)
Idén március végén a legmagasabb adósságrátával Görögország (132,4 százalék), Olaszország (123,3 százalék) és Írország (108,5 százalék) rendelkezett. Ezzel szemben a legalacsonyabb adósságteherrel Észtország (6,6 százalék), Bulgária (16,7 százalék) és Luxemburg (20,9 százalék) büszkélkedhetett. Magyarország 79 százalékos értékével a középmezőny felső harmadában helyezkedik el.
Az elmúlt év végéhez képest az idei év első három hónapjában a 27 uniós tagállam közül 21 esetében emelkedett az adósságráta, míg 6 országban csökkent a GDP-arányos mutató. 2011 utolsó negyedévéhez képest Magyarország GDP-arányos államadósságmutatója 1,8 százalékponttal csökkent, ami a második legnagyobb érték Görögország 33 százalékpontos csökkenése után.
A görög adat kapcsán azonban érdemes felidézni, hogy március elején valósult meg a görög államadósság cseréje, ami jelentősen mérsékelte a dél-európai állam adósságterhét. Ilyen értelemben tehát Magyarország csökkentette legnagyobb mértékben adósságát, igaz ehhez nagy szükség volt a forint látványos erősödésére is (a forint euróval szembeni árfolyama három hónap alatt 20 egységgel csökkent, 314-ről 294-re).
Magyarországon és Görögországon kívül még Dániának, Svédországnak, Finnországnak és Lengyelországnak sikerült csökkenteni államadósságát az év első három hónapjában.
Egyéves időtávon szintén Görögország államadóssága csökkent a legnagyobb mértékben, Magyarország pedig ezúttal is a képzeletbeli dobogó második fokán végzett. Egy év alatt ugyanis 4,1 százalékponttal 83,1 százalékról 79 százalékra csökkent a magyar adósságráta.
Legolvasottabb
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban