Az E.ON Hungária-csoport informatikai átállása miatt az MVM Next elszámoló számlái akár 3 hetet is késhetnek – közölte az E.ON és az MVM Next az MTI-vel pénteken.
A csúszás elsősorban az E.ON Hungária-csoporthoz tartozó ELMŰ Hálózati Kft. területén, vagyis
a Budapesten és Pest vármegye nagyobb részén élőket, illetve kisebb részben az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. ügyfeleit érinti.
Az egyetemes szolgáltatással kapcsolatos ügyintézés az MVM Nextnél zavartalanul működik, ugyanakkor egyes esetekben az informatikai átállás miatt hosszabb átfutási időre kell számítani – írták.
A közlemény szerint az ügyfelek az MVM értesítéséből tájékozódhatnak az egybecsúszó számlák fizetési rendjéről és a halasztott fizetési lehetőségekről, az átállás eredményeképp pedig egyszerűsödik az ügyintézés. A változásokról és az átmeneti korlátozásokról az E.ON és az MVM a honlapján tájékoztat – ígérték.
Győzött a rezsidémon? Eszelős augusztusi számlákra figyelmeztet az állami MVM
Elszálló számlák tömegére lehet számítani, legalábbis az MVM Next vezérigazgatójának szavai ezt vetítik előre. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az