A felnőttek többsége nem zárkózik el attól, hogy függőségükből gyógyuló, felépülő betegekkel dolgozzon együtt, de alkalmazásuk állami támogatásával nem értene egyet, ez derül ki az IDEA Intézet reprezentatív kutatásából.
A magyarországi alkoholbetegek számát már a legszigorúbb paramétereket alkalmazva is majd egymillió főre becsülik a szakemberek. Az IDEA Intézet korábbi felméréséből pedig az derült ki, nagyjából 3,5 millió felnőttnek vannak olyan családtagjai vagy barátai, akiknek alkoholfogyasztása miatt konfliktusok, feszültségek vagy viták fordulnak elő, erről itt írtunk.
Az IDEA Intézet 2025. március elején elvégzett közvélemény-kutatása során arra volt kíváncsi, hogy a felnőttek hogyan vélekednek a gyógyuló, felépülő függőkről, illetve, hogy e viszonyulásban tetten érhető-e a kormányéhoz hasonló, ambivalens viszony a különböző fajta szerekhez, illetve az azokkal kapcsolatban kialakult függőségekhez.
A kutatás szerint a hazai felnőttek elfogadóak, nyitottak a gyógyuló függők iránt, a döntő többség nem zárkózik el attól, hogy ha egyéb szakmai elvárásoknak megfelelnek, akkor együtt dolgozzon velük.
Habár némi attitűdbeli különbség érzékelhető, még a gyógyuló, felépülő, szermentesen élő kábítószerfüggők alkalmazását is egyértelmű többség támogatná (60 százalék), a gyógyuló gyógyszer- és alkoholfüggőkét pedig a felnőtt népesség majdnem háromnegyede (70-70 százalék).
Az eredmények azt mutatják, hogy a fiatalabbak, a 40 év alattiak jobban elzárkóznak, mint az idősebbek. Némileg meglepő, hogy a falvakban és a fővárosban élők véleménye közelebb áll egymáshoz, a vidéki, kis- és nagyvárosi lakossági környezet megengedőbbnek tűnik a gyógyuló, korábban aktív függő betegekkel kapcsolatban.
Mindössze a felnőtt népesség legfeljebb bő egyötöde értene egyet azzal, ha az állam adókedvezményt biztosítana a munkáltatók részére akkor, ha gyógyuló, szermentesen élő függőbetegeket alkalmaznak.
Egy ilyen döntésnek csak az 50-60 évnél idősebbek körében lenne az átlagnál egy kicsit magasabb támogatottsága, inkább a diplomások, a nagyvárosokban élők között lehetne az átlagnál valamivel népszerűbb.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet