A múlt év decemberi inflációs jelentésben az MNB 2013-re 3,5 százalékos 2014-ra 3,2 százalékos inflációt jelzett, a GDP növekedési prognózis erre az évre 0,5, 2014-re 1,5 százalék volt.
Az új prognózisban azzal számolt az MNB, hogy a januárban bejelentett 10 százalékos háztartási energia árcsökkentés után az év második felétől a víz, a szemétszállítás és a csatornadíjakban is árcsökkenés következik be, ami idén és jövőre is 0,25-0,25 százalékponttal mérsékli az inflációt.
Az MNB stábja által készített jelentés az előrejelzés szabályainak megfelelő március elején érvényes, 300 forint körüli euró árfolyammal számolt - mondta Virág Barnabás, az MNB igazgatója. Hozzátette: rövid távon ez az árfolyamszint maradhat, hosszabb távon viszont erősödhet a forint az euróval szemben.
Az uniós módszertan szerinti GDP arányos 2013. évi államháztartási egyenleg az MNB előrejelzése szerint a 400 milliárd forint összegű szabad tartalékok törlése esetén 2,9 százalékos hiányt eredményez.
Legolvasottabb
Milliárdok égtek el Nyergesújfalun: menekül az LG Chem, és most jön az igazi pofon
Zelenszkij üzent: ennyi időn belül helyreállhat az olajszállítás Magyarország felé
Halálos építkezési baleset: négyen meghaltak, egy ember életéért küzdenek
Akkorát ment a forint, hogy izomláza is lehet
Drámai válasz! Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
Olcsóbb lett kilépni az Egyesült Államokból
Elindult a roham a gázpalackokért
Tajvan a szakadék szélén, bedőlhet a techipar