A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 160 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a budapesti székhelyű Car Service Partner Kft.-re és a prágai székhelyű Car Service Partner s.r.o.-ra jogosulatlan pénzkölcsönnyújtási tevékenység miatt, és végleg megtiltotta, hogy Magyarországon jogosulatlanul, üzletszerűen pénzkölcsönt nyújtsanak – közölte a jegybank.
A cégpáros használt személygépjárműveket vásárolt természetes és jogi személyektől, azok piaci értékének megfelelő, vagy az alatti vételáron, majd azt használatra visszaadták a korábbi tulajdonosoknak egy havonta fizetett ellenérték, „foglalási díj” fejében.
A piacfelügyeleti eljárás során megállapították, hogy a társaságok valós gazdasági célja nem a gépjárművek feletti tulajdonjog megszerzése, hanem annak biztosítása volt, hogy az azokat eladó személyek egy meghatározott pénzösszeghez jussanak.
Az MNB szerint a „foglalási díj” valójában az eladóknak kölcsönként átadott pénz használatáért felszámított kamat funkcióját töltötte be, és a gépjármű ebben a konstrukcióban egyfajta fedezetként szolgált.
A vizsgálat szerint a két cég 2021 márciusát követően összesen több mint 300 esetben, több száz millió forintot meghaladó értékben nyújtott kölcsönt.
2023 augusztusában jogosulatlan pénzkölcsönnyújtási tevékenység miatt az MNB azonnali hatállyal betiltotta a két cég tevékenységét és feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen.
A feltárt jogsértések miatt a Car Service Partner s.r.o.-ra 70 millió, a Car Service Partner Kft.-re 90 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki az MNB.
A jegybank közleményében arra is felhívta a figyelmet, hogy hitel- és pénzkölcsönnyújtási tevékenységet kizárólag jegybanki engedéllyel rendelkező pénzügyi intézmény végezhet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)