Egy cég alkalmazottja tett bejelentést május 16-án, hogy az V. kerületben az egyik irodájukba ismeretlenek bementek és elloptak 49 ezer eurót és több mint 13 millió forintot.
A nyomozók hamar azonosították és május 22-én maglódi lakóhelyén elfogták az egyik elkövetőt, az 54 éves H. Gábort. A házkutatás során a rendőrök az ellopott pénz egy részét megtalálták és közel 10 ezer karton zárjegy nélküli cigarettát is lefoglaltak. Ez utóbbit egyébként átadták a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak - olvasható a police.hu-n.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságnak nyomozói a férfit lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbevétele mellett kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását. Ismeretlen társát még keresik. (Ferihegyi csomaglopások: újabb tolvajokra csaptak le.)
Legolvasottabb
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Visszaszóltak a horvátok, kikérik maguknak ezt a hangnemet
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Hírbombát robbantott a Barátság-vezetékről a Reuters, a Molt is belekeverték
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Újabb fejeket vágott le a Meta, ezúttal a vármegyei lapokra esett a választás
Üzent a 4iG: teljesen irreleváns számukra, ki nyeri a 2026-os választásokat
Baljós előjelek: ez az ország kihajítaná Magyarországot az EU-ból, ha megint a Fidesz nyer
Egy szuperrendszer jöhet a rendelőkben: egy kattintásra ott a teljes kórtörténet