A Magyar Közlönyben szerdán megjelent kormányrendelet szerint krízis esetén úgy kell eljárni, hogy az alapvető felhasználók villamosenergia-ellátása lehetőség szerint a legtovább biztosított legyen, továbbá üzemzavar esetén ellátásuk helyreállítása elsőbbséget élvezzen. Alapvető felhasználónak jelölhetik egyebek mellett a kiemelt jelentőségű honvédelmi létesítményeket, egészségügyi szolgáltatókat, közforgalmi repülőtereket, illetve a villamosenergia és földgáz rendszerüzemeltetőket is.
Krízis esetén a felhasználók között nem tehető különbség abból a szempontból, hogy kitől vagy milyen típusú engedélyestől vásárolják a villamos energiát. A felhasználó a villamosenergia-ellátásból akkor kapcsolható ki, ha a válsághelyzet veszélye vagy a jelentős zavar piacszabályozó eszközökkel, vagy a már bekövetkezett válsághelyzet az ellátási szabályzatokban előírt eszközökkel nem hárítható el. A kikapcsolásra csak a krízis megelőzéséhez és elhárításához szükséges legkisebb mértékben és időtartamra hozható intézkedés.
Az átviteli rendszerirányító krízis munkabizottságot (km) hoz létre, amelynek feladata a megelőzésére szolgáló, illetve a krízis idején teendő intézkedések előkészítése. A km elnöke az átviteli rendszerirányító vezérigazgatója, tagjai a termelői engedélyesek és az elosztók két-két képviselője, az átviteli rendszerirányító, az atomerőmű, az egyetemes szolgáltatók, valamint a villamosenergia-kereskedők egy-egy képviselője.
Az átviteli rendszerirányító kidolgozza a krízistervet, amely a társadalom, a rendszerhasználók és az engedélyesek felkészítése érdekében tartalmazza az állami szervek, a felhasználók, a rendszerhasználók és az engedélyesek tájékoztatásának módját.
Legolvasottabb
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Visszaszóltak a horvátok, kikérik maguknak ezt a hangnemet
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Hírbombát robbantott a Barátság-vezetékről a Reuters, a Molt is belekeverték
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Újabb fejeket vágott le a Meta, ezúttal a vármegyei lapokra esett a választás
Üzent a 4iG: teljesen irreleváns számukra, ki nyeri a 2026-os választásokat
Baljós előjelek: ez az ország kihajítaná Magyarországot az EU-ból, ha megint a Fidesz nyer
Egy szuperrendszer jöhet a rendelőkben: egy kattintásra ott a teljes kórtörténet