Jelentősen megnőtt idén az igény a meningococcus B vakcina (Bexsero) iránt, miután egy gimnazista és egy bölcsődés meghalt agyhártya-gyulladásban. Sokan azonban azért nem adatják be a vakcinát, mert egyszerűen nem engedhetik meg maguknak a darabonként 27-32 ezer forintos, több elemből álló oltássorozatot.
A Napi.hu megkereste a budapesti önkormányzatokat, és érdeklődött, támogatják-e a szer megvásárlását, illetve tervezik-e, ennek bevezetését. A válaszoló 15 önkormányzat többsége nem segíti a lakosokat, azonban többen szociális alapon kifizetik a borsos árat.
Kapcsolódó
Ahol érdemes próbálkozni
A IX. kerület 3 éves korig támogat bizonyos védőoltásokat, köztük az agyhártya-gyulladásét is, de csak abban az esetben, ha a család jövedelme egy bizonyos összeghatár alatt marad (két szülő esetében 85 500 forint, egy szülőnél 99 750 forint fejenként). A támogatás igénybevételéhez legalább két éve kerületi lakosnak kell lennie a kérelmezőnek. Ferencváros évi 4 millió forintot különített el az oltások beadására.
A X. kerületben, Kőbányán a tizedik évüket betöltött gyerekek négykomponensű, menincococcus elleni védőoltásának árát teljesen átvállalja az önkormányzat, de csak a kor betöltését követő egy évben.
Ezen felül lehet kérni szociális támogatást is oltásokra, de csak azoknál a családoknál, ahol az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének a 400 százalékát. A támogatási formát pont azért módosították tavaly, hogy oltást és egyéb egészségügyi szolgáltatásokat is igénybe lehessen venni.
A XIII. kerületben bármilyen típusú védőoltás, gyógyszer, gyógyászati segédeszköz költségeihez hozzájárulnak szociális alapon. A támogatás összege egyedi döntésen múlik. Ez lehet pénzbeli vagy gyógyszertári utalvány formájában adott segítség. A kerület közlése szerint a hatékony segítségnyújtás nem alapulhat azon, hogy egy témát felkapnak-e, hiszen védőoltásokra mindig volt és lesz szükség.
Az önkormányzat - pályázati formában - a HPV-oltást ingyen adja a 13 éves lányoknak, a fiúk körében 90 százalékos a támogatás mértéke. Emellett tavaly rotavírus ellen ingyen beoltottak 507 csecsemőt, amely az érintett korosztály több mint felét jelentette a kerületben.
A XIV. kerületben is van lehetőség támogatás igénylésére, de csak a 18 hónapot be nem töltött gyerekek agyhártyagyulladás elleni védőoltását fizetik ki. A zuglói önkormányzat három alkalommal beadott védőoltás költségét téríti meg. A kérelmeket az oltások beadását követő 30 napon belül kell benyújtani, csatolva többek között a gyógyszertári nyugtát.
Más kerületek nem adnak támogatást
Az I. kerület jelenleg vizsgálja annak lehetőségét, hogy a meningococcus B elleni oltást támogassák. A kerület korábban elsőként kezdte támogatni a lánygyerekek HPV-oltását, jelenleg is támogatják a csecsemők rota oltóanyagát, illetve a 80 év felettiek esetében a pneumococcus elleni vakcinát - hangsúlyozták válaszukban.
A II. kerületben sincs támogatás a B típusú agyhártyagyulladás elleni oltásra. A rota-oltóanyagot ugyanakkor a rászoruló családok gyereki ingyen megkapják, illetve rendkívüli élethelyzetben eseti támogatást is nyújthat a kerület gyógyászati célú kiadásokra.
A VI. kerületben csak gyógyszer-támogatás keretében, rászorultsági alapon van lehetőség oltási támogatást kérni. Terézváros csak a három évnél fiatalabb gyerekek bárányhimlő elleni védőoltását, valamint a 70 éven felüliek pneumococcus baktérium elleni védőoltását támogatja.
A VIII. kerület egyelőre csak egyeztetéseket folytat a szakma képviselőivel és ennek tükrében dönt a későbbiekről.
A XII. kerületben sem adnak támogatást az oltásra, indoklásuk szerint azért, mert egyelőre kevés információval rendelkezünk a hatásairól és a hatékonyságáról.
A XIV. kerület, Kispest röviden csak annyit közölt lapunkkal, hogy nem adnak támogatást.
A XVI. kerület szerint a kötelező és a támogatott oltások rendszerének kialakítása az állam feladata, így nem segítenek anyagilag a lakosaikon és nem is tervezik azt.
A XVII. kerület, Rákosmente önkormányzata egyelőre nem támogatja a védőoltást. A kerület korábban a humán papillomavírus (HPV) elleni vakcinát biztosította a szociálisan rászoruló lányok részére, illetve most idősek részére különítettek el forrást a tüdőgyulladás elleni oltásra.
A XVIII. kerületben sincs támogatás és nem is tervezik ennek bevezetését. A kerületnek évi 18 millió forintja van a nem kötelező oltások támogatására. Korábban teljesen átvállalták a 7. osztályos lánygyerekek HPV-oltásának költségeit, de ez a támogatás jelenleg már a fiúgyerekekre is érvényes.
A XX. kerületben szintén adnak utólagos hozzájárulást az agyhártyagyulladás, a bárányhimlő és a rotavírus költségeihez, de csak bizonyos jövedelmi szint alatt.
Nem ad támogatást a XXII. kerületi önkormányzat sem, ettől legfeljebb vészhelyzet esetén, a területén felmerülő járvány esetén térne el, de ilyen jelenleg nincs.
Legolvasottabb

Befellegzett Oroszországnak, az eddigi legszigorúbb szankciók jönnek

Trump fegyvereket küld Ukrajnának, és úgy beszél Putyinról, mint egy óvodásról

Magyar Péter azt állítja, kiszivárogtatta Rogán Antal bizalmas jegyzőkönyvét

Az embereknek tele van a hócipője a lerobbant balatoni strandbüfékkel – Végre megnyílt az első VIP-cukrászda
Szörnyű tragédia történt a reptéren, még a forgalom is leállt

Ennyi pénzt kapnak a kormánytól azok az iskolás lányok, akik gyermeket vállalnak

Testkamerát kapnak a bolti dolgozók: ennyire súlyos a helyzet a H&M-ben

Baljós árnyak az utazók felett: csődhullám fenyeget?

Az orbáni terv révbe ért: Trump a legjobbkor adja meg, amire rég várt Magyarország
