Akár 69 százalékkal is mérséklődhet a méhtestrák kialakulásának kockázata azoknál a nőknél, akik minimum tíz évig szednek fogamzásgátló tablettát – derül ki a Semmelweis Egyetem friss tanulmányából. Az elemzés eredményei időarányos védőhatásra utalnak: már rövidebb idejű ún. orális fogamzásgátlás is számottevően csökkentheti a betegség előfordulásának esélyét.
Az orális fogamzásgátlók használata és a méhtestrák előfordulása között fordított arányosság áll fenn, ezt igazolja az egyetem munkatársai által, az Acta Obstetricia et Gynecologica Scandinavica című tudományos folyóiratban nemrég megjelent publikáció.
Amikor a vizsgálatot kizárólag a kombinált – ösztrogént és progeszteront is tartalmazó – hormonális fogamzásgátlókra szűkítették, a védőhatás még kifejezettebb volt: ezek alkalmazása 54 százalékos kockázatcsökkenést mutatott a tablettát nem használókhoz képest.
Az orális fogamzásgátlók a hormonháztartás szabályozásán keresztül csökkentik a méhnyálkahártya sejtjeinek osztódását, ezáltal valószínűsíthetően kevesebb mutáció lép fel ezekben a sejtekben, ami hosszú távon csökkentheti a daganatok kialakulásának kockázatát
– mondta Harajka András, a tanulmány első szerzője, a Semmelweis Egyetem Transzlációs Medicina Központjának PhD-hallgatója.
A kutatás 56 nemzetközi tanulmányt vizsgált. Az összesített adatok közel 10 ezer méhrákos beteg adatait tartalmazták. A publikációból az is kiderül, hogy világszerte több mint 150 millióan szednek fogamzásgátlót.
A méhtestrák előfordulása több mint nyolcszor gyakoribb a 35 és 70 év közötti nők körében, mint a fiatalabbaknál. Az elhízás (30 feletti testtömegindex) közel háromszorosára növeli a kockázatot. A szülés akár 31 százalékkal csökkentheti a méhtestrák kockázatát, míg a késői menopauza több mint kétszeresére növelheti azt.
A méhtestrák napjainkban a leggyakoribb nőgyógyászati daganat a magas jövedelmű országokban – áll a publikációban. 2020-ban világszerte több mint 417 ezer új esetet regisztráltak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előrejelzése szerint ez a szám 2050-re akár 49 százalékkal is emelkedhet. A növekvő esetszám hátterében az elöregedő népesség, az elhízás és a hormonális tényezők állnak. Korábbi kutatások szerint az ösztrogén és a progeszteron szintje, valamint ezek egyensúlya alapvető szerepet játszik a betegség kialakulásában.
Ács Nándor, a tanulmány társszerzője, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának vezetője hozzátette:
Bár a méhtestrák kialakulásának kockázatcsökkenése fontos szempont lehet a fogamzásgátlási lehetőségek kiválasztásában, használatuk mellékhatásokkal is járhat. Ilyenek lehetnek a hangulatingadozás, az émelygés, illetve ritkán a fokozott vérrögképződési vagy sztrók-kockázat. Mindezeket együtt kell figyelembe venni az orvos-beteg konzultációk során.
A méhtestrák leggyakoribb tünete a szokatlan hüvelyi vérzés, különösen menopauza után. További jelek lehetnek a medencetáji fájdalom, szokatlan váladékozás vagy megmagyarázhatatlan fogyás. Bár rutinszerű szűrés jelenleg nem áll rendelkezésre, a korai diagnózist segítheti a rendszeres nőgyógyászati vizsgálat, az ultrahang és a méhnyálkahártya-biopszia.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére