Szeptember 18-ig meghosszabbította a térítésmentesen igényelhető, HPV elleni védőoltás beleegyező nyilatkozatának szeptember 12-i leadási határidejét a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
Az intézkedés az eredeti határidőt elmulasztó szülőknek is lehetőséget biztosít, hogy 7. osztályos gyermekük számára igényeljék a HPV elleni védőoltást.
Hangsúlyozták, hogy a nyilatkozatokat kitöltve és aláírva legkésőbb szeptember 18-ig kell visszajuttatni az iskolákba, ezzel biztosítható, hogy gyermekük térítésmentesen megkapja az önkéntes védőoltást.
Később a vakcina már térítésköteles, és csak recept ellenében vásárolható meg a gyógyszertárakban
– hívták fel a figyelmet.
Közölték azt is, hogy
a HPV elleni vakcina nem tartalmaz élő vírust, és nem változtatja meg a sejtek működését.
A védőoltással nemcsak a méhnyakrák, hanem más daganatos megbetegedések is megelőzhetők (például szeméremtest-, hüvely-, péniszrák, valamint a végbélnyílás és a garat egyes rákos megbetegedései), illetve védelmet nyújt a nemi szervi szemölcsök kialakulása ellen is – írták.
Azoknál a nőknél, akiknek a HPV-fertőzés mellett kóros volt a méhnyaki citológiájuk is, az orális fertőzés aránya 17 százalékra emelkedett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről