Az Országgyűlés még nem a választási eljárási törvényjavaslatról, hanem az ahhoz benyújtott módosító indítványokról döntött, a zárószavazás egy hét múlva lesz.
A fideszes Vas Imre javaslatára a kampányidőszakot ötven napban határozták meg, ezalatt a plakátokon és szórólapokon kívül a pártok csak a nyomtatott sajtóban - köztük az országos napi- és hetilapokban - és a közszolgálati médiában hirdethetnek. A szavazás előtti két napban politikai hirdetés nem közölhető.
Az egyéni jelölteknek ötszáz aláírást kell összegyűjteniük az induláshoz, ajánlás olyan választópolgároktól is kérhető, akik nem iratkoztak fel a választásra.
Az elfogadott módosítások alapján a Magyarországon élők csak a települési jegyzőnél személyesen vagy az internetes ügyfélkapun keresztül kérhetik felvételüket a névjegyzékbe, levélben nem.
A parlament arról is döntött, hogy a kormányoldal korábbi terveivel szemben a települési jegyzők mégsem keresik fel az összes választópolgárt azért, hogy regisztráljanak. A fogyatékkal élők viszont feliratkozhatnak otthonukban.
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Újabb világjárvány köszönthet ránk 2026-ban, ellenszer sincs
Nem éri meg halogatni az e-matrica váltást, bírság lehet a vége