Nyugati pályaudvar és Ferihegy között közlekedő feláras vonatok InterCity-minőségű vonatrészei, kocsijai a MÁV tájékoztatása szerint

ismét csak a szükséges felár megváltásával vehetők igénybe 2023. július 1-jétől, szombattól.

 

Hitte volna? Jövő hétfőn átadják a 3-as metró Lehel téri és Nagyvárad téri megállóit

Befejeződik az M3 metróvonal felújítása, ami azt jelenti, hogy a Lehel tér és Nagyvárad tér is bekapcsolódik az utasforgalomba május 22-én, hétfő kora délután. A két utolsóként felújított állomás az M3 metróvonal különleges szerkezetű és jelentőségű megállóhelyei. Bővebben>>>

Akkor is feláras, ha nem hagyjuk el Budapestet

A korábban bevezetett felármentesség a felújított, és elmúlt hetekben átadott M3-as metró rekonstrukciója alatt enyhítette az okozott kényelmetlenségeket.

Emellett több mint négy éven át lehetett Budapest-bérlettel igénybe venni a ceglédi vonal fővárosi szakaszán valamennyi vonatot.

2023. július 1-jétől, szombattól ezek a kedvezmények megszűnnek.

A Budapest-bérletek a továbbiakban csak a személy-, a zónázó-, az InterRégió vonatokon és a szegedi Napfény InterCity vonatok felármentesen igénybe vehető részében használhatók fel utazásra, a feláras vonatokra a Budapesten belüli utazáshoz felárat kell váltani a menetjegy mellé.