A helyes választ elsősorban a munkavédelmi szabályokban kell keresni. A kormány enyhítő intézkedései ellenére továbbra is irányadó marad az a szabály, hogy a munkáltató köteles gondoskodni a biztonságos, egészséget nem veszélyeztető munkavégzés feltételeiről.
Az a körülmény tehát, hogy a továbbiakban nem kell maszkot hordani egy szabadidős tevékenység során, például étteremben, moziban, koncerteken, nem jelenti azt, hogy a munkahelyen is automatikusan elhagyhatjuk a maszkot - idézik az iroda közleményében Szűcs László szakértő ügyvédet.
Kapcsolódó
A munkáltató mérlegelheti a kockázatokat
Ahhoz, hogy a munkáltató fel tudja mérni, mely munkakörök, munkavállalói csoportok esetében lehet indokolt a maszkhasználat elhagyása, a munkavállalók védettségi arányának felmérése szükséges. Vizsgálni kell továbbá azt, hogy az egyéb védőintézkedések - fertőtlenítők használata, jelenléti korlátozás, távolságtartás és egyebek - a járványügyi adatokkal együtt, elégségesek-e a védettséggel nem rendelkező dolgozók biztonságos munkavégzéséhez.
Ha a kockázatértékelés eredménye azt mutatja, hogy a fertőzés kockázata maszkhasználat nélkül is alacsony szinten tartható, úgy a munkáltató már megalapozottan hozhat olyan döntést, hogy nem kötelező a munkahelyen maszkot hordani” - magyarázza Zsédely Márta szakértő ügyvéd.
Ha a védettségi adatok megismerése szükséges a kockázatértékeléshez, akkor ezt, mint különleges adatot, előzetes tájékoztatás és megfelelő jogalap birtokában lehet kezelni.
Nem sérül az egyenlő bánásmód
A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal jogászai hangsúlyozzák: ha a kockázatértékelés alapján egyes munkavállalói csoportoknál még mindig indokolt a maszkviselés, úgy – az új jogszabálytól függetlenül – továbbra is előírható a maszkhasználat. Ilyen előírás alkalmazható értelemszerűen az egészségügyi szektorban, de akár a vendéglátó vagy kulturális szektorban is, hiszen ezen munkakörök esetén a munkavállalók jelentős számú személlyel érintkezhetnek feladataik ellátása során.
A maszkhasználatra kötelezett munkavállalók ilyen esetekben az egyenlő bánásmód sérelmére nem hivatkozhatnak, mivel az adott intézkedésnek objektív és észszerű indoka van. Végső soron a munkáltató felelőssége, hogy minden olyan intézkedést bevezessen, amely az egészséges és biztonságos munkakörnyezet kialakításához szükséges és indokolt.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat