Megmenekül a magyar tejágazat egyik prominens szereplője, vagy kiöntik a javát? Mégis mi folyik itt tejügyben? Mire futhat ki ez az egész? – sorakozhatnak a felmerülő kérdések, miután a hét elején napvilágot látott a hír, hogy
egy külföldi cégcsoport megvette volna az Alföldi Tej Kft.-t, az állam azonban közbelépett, és megtorpedózta a tulajdonosváltást.
A Nagy Márton nevével fémjelzett Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) keddi közleményében jelezte, hogy az Agrárminisztérium bevonásával megvizsgálta az adásvételi szerződés tartalmát, és a tranzakció megtiltása mellett döntött, mivel az ügylethez kapcsolódó tulajdonszerzés esetében fennáll Magyarország államérdeke veszélyeztetésének a lehetősége.
Az indoklás szerint az ellátásra is kiható kockázat felmerülésével Nagy István miniszter vezette agrártárca és a Tej Terméktanács is egyetértett.
Kényszerpályán a pénzügyi gondokkal küzdő Alföldi Tej
A szóban forgó, székesfehérvári székhelyű cég a hazai nyerstej felvásárlásának csaknem 20 százalékát adja, és évente csaknem 270 millió liter tejet dolgoz fel. A kft. a dolgozói létszámát nézve is egészen nagy cégnek számít, több mint 700 főt foglalkoztat, tavaly pedig 74,6 milliárd forint forgalmat tudott elérni, de sajnos az örvényt nem tudta elkerülni: évről évre súlyos veszteségeket könyvelt el.
A 2003-as alapítású társaság 2021 óta összesen csaknem 8,5 milliárd forint mínuszt halmozott fel. A 2023-as év volt a legkritikusabb, amikor több mint 3,3 milliárd forintos veszteséget szenvedett el a magyar tejipar egyik meghatározó cége, de még 2024-ben 1,9 milliárdos mínuszt ért el.
Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy az élelmiszerárstop, a kötelező akciózás, az online árfigyelési rendszer és még az árrésmaximálás is jelentősen befolyásolta a termelők áremelési lehetőségeit, és így magát a piacot is érzékelhetően felbolygatták ezen állami intézkedések közvetett és közvetlen módon egyaránt.
A tejipari társaság a kormány tiltó döntését követően felajánlotta a tulajdonjog átruházásának lehetőségét a magyar állam részére ugyanazon feltételekkel, amelyekkel a külföldi vállalat részére tervezte volna értékesíteni.
A felvásárlás lehetőségét viszont a magyar állam jelenleg még vizsgálja. Egyelőre itt tart az ügy.
Annyi biztosnak tűnik, hogy mivel aránylag nagyhalról beszélhetünk, a piaci egyensúly megbomlóban van.
De mit szól mindehhez a szakmát – a termelői szegmenstől a feldolgozóin át a kereskedői területig – összefogó Tej Terméktanács?
Mielőtt erre rátérnénk, a Központi Statisztikai Hivatal adathalmazára alapozva bemutatjuk, hogy a magyarországi tejtermelés, az export-import és a tejpiac jelentősebb számai hogyan is néztek ki az elmúlt majd' 15 évben:
A KSH adatsora rávilágít arra is, hogy az utóbbi szűk másfél évtizedben mennyi is lett a tej egy főre vetített fogyasztása. Amint az kirajzolódik, meglehetősen hullámzóan alakultak a mögöttünk hagyott évek a fejenkénti tejfogyasztás terén:
Látható, hogy az egy főre jutó hazai tejfogyasztást tekintve a legsoványabb év 2013 volt, a tetőpont pedig 2021-ban jött el.
Beigazolódott a sejtés
A felvásárlást tervező görög vállalat, a Hellenic Dairies utóbb a Reutersnek megerősítette, hogy jelentős beruházásokat szánt volna a veszteséges magyar tejipari cég, az Alföldi Tej Kft. fejlesztésére, mielőtt a Nemzetgazdasági Minisztérium megtiltotta a felvásárlást.
Fő céljaink voltak, hogy fenntartsuk és fejlesszük a társaság hazai tevékenységét, új termékekkel bővítsük a portfóliót, támogassuk a tejtermelőket, illetve hogy jelentős beruházásokkal megújítsuk és bővítsük a létesítményeket
– írták.
Annak érdekében, hogy teljesebb képet kapjunk, megkerestük az ágazat szakmaközi szervezetét, a Tej Terméktanácsot a felvázolt ügyben. Többek közt arról is érdeklődtünk, mi történik akkor, ha az állam mégsem vásárolja meg a veszteséges céget, mi lehet a sorsa, és hogy érintené mindez a szektor egészét. Eddig érdemben nem reagáltak, de amint válaszolnak, frissítjük cikkünket vagy beszámolunk róla.
Nagy Mártonék vétóztak: megakadályozták a jól ismert magyar cég külföldi felvásárlását
A nemzeti érdekre hivatkozva akadályozta meg a kormány, hogy egy külföldi vállalatcsoporthoz kerüljön az Alföldi Tej Kft. 100 százalékos üzletrésze. Részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Orvvadász testvérpárt kaptak el Tapolcán
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
Soproni Tamás: A NAV csaphatna le az illegális szállásadókra