„Ma 18 óra 30 perckor közzéteszek a Facebook oldalamon és Youtube csatornámon egy interjút“ – kezdi friss Facebook-bejegyzését Magyar Péter.
Azt ígéri, hogy elmagyarázza az állításait alátámasztó hangfelvétel
keletkezésének és nyilvánosságra hozatalának okát és körülményeit.
Azt újfent megerősítette, hogy kedden 9.00 órakor nyilvánosságra hozza a leleplezőnek szánt bizonyítékot.
Bejegyzését egy II, Rákóczi Ferenctől származó mondattal zárja:
„A törvényeket megszegő hatalommal szemben az ellenállás nem lázadás, hanem jog.”
Magyar Péter láthatólag igyekszik folyamatosan fenntartani a közvélemény érdeklődését, nemcsak posztjaival, hanem a cikket alatti kommentek formájában.
Nemrég meg is nevezte nevezte a keddre időzített, bizonyító erejűnek szánt felvétel (egyik?) főszereplőjét egy Hadházy Ákos-interjút szemléző cikk alatt.
„Remélem például, hogy miután holnap meghallják az emberek, ahogy a volt igazságügyi miniszter elmondja, hogy miként működik az ügyészség és a hatalom, több ezren fogjuk követelni a legfőbb ügyész és a bűncselekményt elkövető kormány távozását” – írta egyértelműen utalva volt feleségére, Varga Juditra, mint aki szerepel a hamarosan napvilágra kerülő felvételen.
Megszólalt Orbán Viktor Magyar Péterről, nagyon mosolygott
Egy fővárosi étteremből távozott a miniszterelnök, amikor a 444.hu stábja kérdezte Magyar Péter ügyvéd a Völner–Schadl-ügyben tett állításairól. >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását

Épségben landoltak a Földön a világűrben rekedt asztronauták

Hadrendbe álltak Orbán békeharcosai, totális blokád jöhet a csütörtöki EU-csúcson
Reagált Zelenszkij a korlátozott tűzszüneti javaslatra

A világ legszebb étterme egész közel van Magyarországhoz

Hónapok múlva szabadulhat Magyarország a megbélyegzéstől

Jön az állampapír-pénzeső 3.0, százmilliárdokat kapnak a befektetők

Magyar találmány lesz világsiker: az űrtechnológia forradalmasítja a városok tervezését

Infláció: vannak, akik még Orbán Viktornál is jobban kikészülnek tőle
