Új elnöke van a a Magyar Kórházszövetségnek. Tóth Gábor 2007 óta a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgató-főorvosa, emellett urológus és andrológus szakorvosként is praktizál. Velkey György Jánost váltja a Kórházszövetség elnöki tisztségében.
Amikor orvosként elindultunk, letettük a Hippokratészi esküt. Én ezt azóta is iránytűnek tartom, mondta Tóth Gábor, a Magyar Kórházszövetség XXXVII. kongresszusán.
Az új elnök neve jól ismert a hazai egészségügyben: több mint három évtizedes klinikai és vezetői tapasztalattal rendelkező urológus szakorvos, főigazgató, aki munkája során mindig a betegbiztonság, az emberközpontúság és a szakmai minőség hármasára épített.
Tóth Gábor meggyőződése, hogy az egészségügy bizalmi rendszer. Vezetőként olyan értékeket tart irányadónak, mint a beteg ember feltétlen tisztelete, az orvosi és szakdolgozói hivatás megbecsülése, az elődök munkájának elismerése, valamint a folyamatos tanulás és tudásmegosztás.
Elnökként célja, hogy a Kórházszövetség szakmai közösségként is erősödjön.
A Kórházszövetség jövőjét tekintve kiemelt feladatként kezeli a sikeres egészségfejlesztő kórházi program országos kiterjesztését, a szakdolgozói munka racionalizálását, valamint a fiatal, pályakezdő szakemberek pályán tartását és toborzását.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép