A VDSZ elnöke, Székely Tamás az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hangsúlyozta, hogy
a magyar ipar ágazatában komoly válság van, nincs repülőrajt, és a következő időszak akár tízezer munkahely megszűnését hozhatja.
Kapcsolódó
- A munkaerőpiac stagnál,
- a keresetek csökkennek,
- és több ezer állás is veszélybe kerülhet.
A legégetőbb probléma a Nitrogénművek pétfürdői gyára, ahol a júliusi újraindításhoz szükséges engedélyek hiánya miatt akár 300 munkavállaló kerülhet állásidőre. Székely Tamás szerint a hatóság és a cégvezetés egymásra mutogat, miközben kérdéses marad az állásidőre vonatkozó törvényes fizetési kötelezettség.
A szakszervezet konzultációt kezdeményezett, és azonnali beavatkozást kért a kormányhivataltól és a területi országgyűlési képviselőtől.
Problémák akadnak az SK komáromi akkumulátorgyárában is: ötszáz dolgozót áthelyeztek az üzemegységek között, és március óta közel száz fő távozott. A gyárak leterheltsége és a megrendelések alakulása miatt a kapacitásbővítés üteme lassul.
Nem látszik, hogy a kormányzat a 150 gyárból egyet is az elmúlt fél évben valóban idehozott volna
- fogalmazott Székely Tamás.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste