Júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet, ami leginkább az Otthon Start Program előszeleként értékelhető – közölte az ingatlan.com saját adatai alapján az MTI-vel vasárnap.
A portál júliusi keresleti-kínálati összesítője szerint főként azokban a vármegyékben nőtt az érdeklődés, ahol a magasabb árak miatt a kereslet alacsonyabb volt. A kínálat bővülése pedig elsősorban a költözésben reménykedő tulajdonosoknak köszönhető.
Az ingatlan.com által júliusban mért több mint 284 ezer telefonos megkeresés meghaladta a 2022-2024-es időszak hetedik havi értékeit. Havi szinten a különböző vármegyékben 14-39 százalékkal nőtt a kereslet." A lakáspiacon trendfordulóra lehet számítani, és a következő hónapokban is erősödés várható" - áll az ingatlan.com közleményében. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint
„a várható élénkülés miatt azok a vevők is aktivizálták magukat, akik korábban tervezték a piacra lépést, de eddig kivártak. Ezek a vásárlók most igyekeznek a várható keresleti hullám előtt megtalálni következő otthonukat”.
Az Otthon Start Program bejelentése közvetett módon albérletpiacról kiindulva is élénkítette az eladó lakások iránti keresletet.
Míg a vidéki egyetemvárosokban – például Szegeden, Pécsett vagy Debrecenben – a kiadó lakások iránti kereslet 25–30 százalékkal nőtt a ponthatárok kihirdetését követően, addig Budapesten gyakorlatilag elmaradt a szezonra jellemző kiugrás.
Ennek oka, hogy a fővárosban sok szülő a program nyújtotta lehetőség miatt a bérlés helyett inkább a vásárlást veszi fontolóra, mivel a legnagyobb egyetemvárosokban a havi hiteltörlesztő akár olcsóbbá is válhat a fizetendő bérleti díjaknál.
A kereslet élénkülése az ingatlan.com adatai alapján leginkább Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében volt érezhető havi szinten, ahol 39 százalékkal nőtt a telefonos érdeklődések száma. Győr-Moson-Sopronban 37, Pest és Vas vármegyékben pedig egyaránt 36 százalékos növekedés történt az előző hónaphoz képest.
A kínálat is bővült júliusban: több mint 30 250 lakást és házat hirdettek meg eladásra az ingatlan.com-on, ami havi és éves alapon egyaránt 2–3 százalékos bővülésnek felel meg. Ez augusztusban tovább bővülhet, szeptembertől viszont a fix 3 százalékos hitel miatt fokozódó kereslet hatására a frissen megjelenő hirdetések gyorsabban találnak vevőre s emiatt a látható hirdetésszám stagnálhat – vélekedett a szakember a közlemény szerint.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló