Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter nemrégiben megállapodott a Bankszövetség képviselőivel, hogy 2024. január 1-től kezdődően az újonnan megkötött lakossági lakáscélú hitelszerződésekre érvényes önkéntes THM-plafon 7,3 százalékra csökken. A piaci lakáshitel felvételét fontolgatóknak így érdemes kivárniuk a jövő évet – írja az Azénpénzem.hu.

A portál számításai szerint egy 20 évre felvett 20 millió forintos lakáskölcsön havi törlesztője a mostani, maximum 8,5 százalékos plafon alapján mintegy 169,5 ezer forint, januártól azonban ez az összeg 155,5 ezer forintra csökken. A futamidő alatt így összesen az idén még 40,7 milliót, jövőre azonban ennél már 3,4 millióval kevesebbet kell az adósnak visszafizetnie.

15 éves futamidő esetén pedig a havi törlesztőrészlet majdnem havi 13 ezer forintos csökkenést, összességében 2,3 millió forintos megtakarítást hozhat jövőre az idei állapothoz képest. A 10 milliós hitelek esetében húsz éves futamidőre a havi törlesztő közel 6 ezer forinttal csökken, a teljes teher pedig 1,4 millióval válik kedvezőbbé.

A városi CSOK, illetve az ahhoz kapcsolható hitel esetében azonban fordított a helyzet, a januári nagy változások előtt igénylőknek sietniük kell, mivel ugyan az igénylési határidő 2023. december 31-e, azonban az OTP tájékoztatása szerint a munkanapok év végi rendjének változásai miatt mindent legkésőbb 2023. december 29-én lehet benyújtani. Ráadásul az év végén közigazgatási szünet is lesz, így december 27-29. között nem lesz már egyszerű az igényléshez szükséges dokumentumok hiánytalan beszerzése.

Az OTP Bank a feltételek változása miatt azoknak az ügyfeleknek mindenképpen a városi CSOK igénybevételét ajánlja, akik az életkoruk miatt kiesnek a kedvezményezetti körből.

A fiatalabb, gyermekvállalás előtt állóknak viszont érdemes lehet megvárniuk a januártól bevezetett CSOK Plusz Hitelprogramot, mivel az új családtagok érkezését követően, a második és minden további gyermek megszületése után jogosultak lesznek gyermekenként 10 millió forintos támogatásra, amivel csökkenthetik a lakáshitel tartozásukat.

Itt a csok-hajrá, pár hét maradt az igénylésre

Az OTP Bank az elmúlt nyolc évben több mint 100 ezer családnak segített új otthont vásárolni vagy építeni az államilag támogatott konstrukciókkal, tapasztalatai szerint a csok 2015. januári indulása óta eltelt időszakban a falusi csok 2019-es bevezetése adott nagy lendületet a támogatásoknak: 2020-ban az elmúlt nyolc évben megítélt összeg ötödét, 2021-ben csaknem 19 százalékát folyósították az ügyfeleknek. Bővebben --->