Az első félévben megkötött lakásbiztosítási szerződések átlagdíja 46 700 forint volt, ami 2,9 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábban tapasztalt 48 100 forintos átlagos díjmértékhez képest, ez derül ki az Insura.hu biztosításközvetítő adataiból.
Az átlagdíjak fokozatos csökkenésében fontos szerepet játszott az idén márciusban már második alkalommal zajló lakásbiztosítási kampány, amelynek során ügyfelek százezrei vizsgálták felül korábban megkötött lakásbiztosítási szerződéseiket, és váltottak olyan lakásbiztosításra, amely az adott vagy akár szélesebb fedezeti kört a korábbinál kedvezőbb áron nyújtja. A koncentrált piaci figyelem a biztosítókat is díjaik felülvizsgálatára, versenyképesebbé tételére ösztönözte.
Az újonnan kötött szerződések átlagdíjának csökkenése a következő 12 hónapban tovább folytatódhat, mivel a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezése nyomán a lakásbiztosítást kínáló társaságok vállalták, hogy díjaikat nem emelik a tavaly év végén alkalmazott díjszintjük fölé – mondta Kozma Gábor, az Insura vezérigazgatója.
Ezzel párhuzamosan a biztosítók azt is vállalták, hogy a biztosítási összegeket az inflációnak megfelelő mértékben emelik. Mindez azt jelenti, hogy javul az egyes módozatok ár-érték aránya, így a korábbinál is érdemesebb lesz felülvizsgálni, és adott esetben lecserélni a meglévő lakásbiztosítási szerződéseket.
Az elmúlt félévben is a társasházi lakások tulajdonosai szerződtek a legolcsóbban biztosítókkal: ők átlagosan csupán 23 ezer forintos éves díjat fizettek. A családi házak esetében ugyanakkor 52 900 forint volt a lakásbiztosítások átlagos mértéke. Bár az egyes ingatlantípusokhoz Budapesten tartoznak a legmagasabb díjszintek, a jelentős számú társasházi lakásokhoz kapcsolódó biztosítások lefelé húzzák az átlagot. Emiatt a fővárosban az idei első hat hónapban 39 300 forintba került egy átlagos online lakásbiztosítás, míg a megyeszékhelyeken ez az összeg évi 38 500 forint, az egyéb településeken pedig 44 900 forint körül alakult.
Nem csak a díj alapján döntenek az ügyfelek
Noha a díj értelemszerűen fontos szempont a lakásbiztosítás kiválasztása során, a lakásbiztosítást kötők más szempontokat is figyelembe vesznek a választásuk során. A biztosítók lakásbiztosítási csomagjai között igen jelentős eltérések lehetnek mind a fedezetbe bevont káresemények, mind az azokhoz tartozó biztosítási összegek között. Az első féléves adatok szerint az ügyfeleknek csupán 40 százaléka választja a kalkulációs listán szereplő legolcsóbb ajánlatot, ami arra utal, hogy a többség inkább magasabb díj mellett a nagyobb fedezettel bíró biztosítást köti meg. A második legkedvezőbb díjú módozatot az ügyfelek 20 százaléka választja, a harmadikra pedig 13 százaléknyian kattintanak.
Népszerűek a kiegészítő biztosítások is
Az előző évben tízből hét szerződés mellé kötöttek legalább egy kiegészítő biztosítást is. A legnépszerűbb kiegészítő termékek a beázásból (a szerződők 67 százaléka választotta), a dugulásból (51 százalék), illetve a besurranó tolvajlásból (36 százalék) fakadó károkat térítő szolgáltatások voltak. Emellett népszerű volt a családi balesetbiztosítás (31 százalék), valamint a klímaberendezés biztosítása (30 százalék) is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban